A szabadkai korzón sétálók az elmúlt időszakban arra lehettek figyelmesek, hogy a Népszínház melletti könyvesbolt kirakatában a könyvújdonságok közt, szembeötlő helyet kapott Mihail Bulgakovnak az először a hatvanas években kiadott, de annál jóval korábban megírt, A Mester és Margarita című kötete. Egy ajánlást is társítottak hozzá, miszerint olvassuk el a könyvet és éljük meg a színpadon. Mint kiderült ez nem a véletlen műve, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata ugyanis A Mester és Margarita produkciót készíti, aminek a bemutatója pénteken, október 9-én lesz 19 órától. Az előadást Igor Pavlović rendezi, aki színészként és rendezőként is dolgozott már a Népszínházban. Ezúttal az előadásról és a könyvről kérdeztük.
A Mester és Margarita az egyik leghíresebb regény, de vajon ismerjük-e, mennyire olvasott?
– A regény útja az olvasókhoz hihetetlenül nehéz volt. Először egészen 1966-ban jelent meg Szovjetunióban, akkor is a cenzúrázott változata, 26 évvel Mihail Bulgakov halála után. Bulgakov élete utolsó napjáig írta, pontosabban a regény utolsó simításait a szerelmének, múzsájának és legnagyobb támogatójának, Jelena Bulgakovnak diktálta, így nagyrészt neki is köszönhető ez a remekmű. Most már ezt a regényt az egész világon olvassák. A 20. század egyik legnagyobb hatású művének tartják, az orosz Faustnak nevezik. Míg azonban azzá nem vált, betiltották és cenzúrázták azok az intézmények, amelyek csak ideológiailag elfogadható tartalmakat hagytak jóvá.
Mi vonzotta ehhez a drámához?
– Mindenekelőtt az életrajzi és a fikciós motívumok átfedése. A Mester és Margarita tulajdonképpen Mihail és Jelena megszemélyesítői, a gyönyörű, de küzdelmes szerelmüké. Ez a regény egyfajta testamentum és tanúságtétel, közös kapitális remekművük. Nem lehet elválasztani Jelenától, mert nélküle, a szerelme és a regényen végzett odaadó munkája nélkül nem olvashatnánk most ezt a zseniális művet, és előadást sem készíthetnénk belőle. Jelena mentette meg, és 26 évet várt arra, hogy a Szovjetunióban a helyzet megváltozzon és kiadhassák. Az idők folyamán a regény semmit sem vesztett az aktualitásából. A művészről és az igazságért folytatott harcáról szól egy olyan rendszerben, amely nem engedi meg neki ezt az igazságot. A szerelemről, mivel csak az tud ellenállni a gonosznak. Előadásunk nagy részét Jelena Bulgakovnak szenteljük, mert megérdemli, hogy sokkal jobban megismerjük.
Nem először tartózkodik a városunkban. Szabadkán kezdte a színészi pályáját, és jó ideje az újvidéki Szerb Nemzeti Színház tagja. Időközben rendezett is a Népszínházban, de most először dolgozik a magyar társulattal. Milyen a velük való munka?
– A Népszínházhoz és Szabadkához 2001 óta kötődöm színészként, és az elmúlt néhány évben rendezek is itt. Szeretem ezt a várost és a színházat. Elképesztő a város művészeti múltja. Amikor Szabadka utcáit járom, a művészeinkről szóló történetek jutnak eszembe. Elképzelem, hogy itt futkározott gyerekként Danilo Kiš, szövögette az álmait Kosztolányi, vagy sietett próbára Ljuba Tadić, Radko Polič-Rac, Rade Šerbedžija, Ladik Katalin, illetve ezeket az utcákat róva elmélkedett a költészetről Tolnai Ottó. Amikor rájuk gondolok, olyan kicsinek és jelentéktelennek érzem magam, de hálás is vagyok, hogy itt lehetek és alkalmam nyílik megfogalmazni a saját történetemet. Hálás vagyok azért is, amiért a nagy művészeink lehetővé tették, hogy ebben a városban művészeti szellemiség uralkodjon, és éreztesse a jelenlétét. Ahhoz viszont, hogy észrevegyük, el kell csendesednünk, lenyugodnunk, mert nagyon félénk és gyorsan eltűnik. A Népszínház társulata fantasztikus. Barátok, tehetséges, különleges emberek, fiatal, csodálatos kollégák alkotják. Ez egy gyönyörű család, ők az én szeretteim. Teljesen elérzékenyülök, ha az ittlétemre gondolok. Nagy öröm a számomra, hogy itt lehetek, nagyon élvezem.
Mi miatt érdekli a rendezés? Merre dől a mérleg nyelve, inkább a színészet vagy a rendezés felé? Esetleg megáll középen?
– Régóta vagyok rendező. Amióta színészkedem, folyamatosan rendezek is. Ez volt az elsődleges nagy vágyam. A hosszabb úton jutottam el idáig, mint ahogyan a legtöbb dologhoz az életemben. Számomra nincs fontosabb az előadás készítésénél, ez életemnek az a része, amelyben a legjobban és a legelevenebbnek érzem magam. Az identitásomhoz tartozik, akárcsak a színészet is. Ezek nélkül nem lennék meg. Ennél fogva tökéletesen megértem Bulgakovot, hogy amikor a Szovjetunióban megfosztották az alkotás jogától, borzalmakat élt át, kiábrándult, és végül meghalt. Azt hiszem, ezzel én is így lennék.
Mik a benyomásai az új színházépületről?
– Jobb, mint a csipkegyár
Nyitókép: Igor Pavlović/fotó: Molnár Edvárd
