Achs Izor emléke

A XIX. századi Délvidék derűjében Palánka fényeit keresem – hasztalan. 1857-ben Palánkán született Eisenhut Ferenc, a híres festőművész, sok egyéb alkotása mellett a zombori megyeháza dísztermében látható monumentális Zentai csata című olajfestménye is. 1859-ben Palánkán született Winkler Pál római katolikus plébános, kalocsai érseki könyvtáros, Kalocsa és vidékének múltjával foglalkozó kiváló történész is. Mellettük azonban ma már nem látszik a város sajátos, csak rá jellemző kultúrája, sem az irodalma, sem a sajtója, de még az iskolái, iskoláinak kiemelkedő tanárai sem hagytak emléket maguk után.

Palánkán az állami polgári fiú- és leányiskolában volt a magyar és a német nyelv tanára, a titokzatos Achs Izor (másutt Achs Izidor), aki tanári pályáját később Újvidéken folytatta, 1920 után a délvidéki közélet jeles személyisége, a Magyar Párt egyik vezetője, újvidéki alelnöke volt. Politikusi pályájának eseményeiről gyakran tudósított az Újvidéki Hírlap, a Délbácska és a Reggeli Újság. A Délbácska 1928. április 24-ei beszámolója szerint Achs Izor, a Magyar Párt alelnöke is jelen volt azon a nagybecskereki gyűlésen, amelyen Vukicsevics Velja szerb miniszterelnök kijelentette: „Nem teszünk különbséget szerbek, magyarok és németek között, s csak azt követeljük, hogy mindenki lojálisán teljesítse kötelességét az állammal szemben. Senki sem hivatott a Vajdaságot a vajdaságiak ellen megvédeni.” A Reggeli Újság 1935. február 26-án közölt beszámolója szerint a jugoszláviai magyar kisebbség képviselői értekezletet tartottak a noviszádi Szloboda szálló különtermében. A rendkívül népes értekezleten az ország minden részéből részt vettek képviselők, köztük Sántha György, Várady Imre, Deák Leó, Palásthy Ödön, Spitzer István, Strelitzky Dénes, Kende Ferenc, Galambos Ferenc, Koráni Elemér, Vilt Vilmos, Tornán Sándor, Nagy Iván és Andrée Dezső társaságában Achs Izor is. 

Achs Izor tanári korszakából egyetlen tanulmánya ismert, 1913-ban A palánkai áll. polgári fiú- és leány-iskola értesítője az 1912–13. tanévről című iskolai kiadványban jelent meg Kazinczy és az irodalom újjászületése című dolgozata. Szerzője meglátása szerint míg Magyarországon a XVII. század az útkeresésnek, a kísérleteknek a kora volt, addig a XVIII. század már egy törekvő csapatnak, a magyar kultúra és irodalom érdekében egy elfogult többséggel szemben vívott küzdelemnek a korszaka volt, mely küzdelemben végtére is e lelkes csapat diadalmaskodott. „Ez a kis csapat ugyanis vérző szívvel látta, hogy míg nemzetünk a sok csapás és szenvedés miatt a tudományban és művészetben elmaradt, addig a vele úgyszólván egykorú népek messze túlszárnyalták. Fájdalommal kellett bevallaniok önmaguknak és egymásnak, hogy az a néhány magyar író messze-messze elmaradt a külföldi írók mögött. És e kis csapat ezt látva, nem elégszik meg csupán az állapotokon való kesergéssel, hanem tömörülnek egy egységes csapattá, hogy ez állapotokat megváltoztassák. E csapat élén Kazinczy Ferencz áll. Nincs e korban egy jelentékeny író sem, kinek írói életét Kazinczy döntőleg nem határozta volna meg. Megteremti az ó-classicai stílust prózában és költészetben egyaránt.” Kazinczy Ferenc tökéletes megújítója volt a magyar nyelvnek, az irodalmat művészetté emelte. Levelezett, de személyesen is felkereste az ifjú tehetségeket, bátorította őket, mozgósított és megszervezte az irodalmi életet. „Irodalmunk színvonala napról-napra emelkedik. Egy egész csapat érezni kezdette, hogy a magyar irodalom újjászületése a magyar nemzet újjászületését is jelenti. […] Kazinczy a legnagyobb határozottsággal, bátorsággal, vissza nem rettenve semmiféle támadástól, határozott meggyőződéssel, hivatásának teljes tudatában valósította meg eszméit, és míg mások a munkában kidőltek, addig ő egy félszázadig küzdött utolsó leheletéig. Az a nagy eszme, egy új Magyarországnak, egy új nemzetnek alapítása, lelkesítette és vezérelte őt egész életén át.” Legjelentősebb műve maga a nyelvújítás volt. Kazinczy Ferenc egyik levelében így fogalmazott: „Nagyon kár, hogy a jobb anyagból gyúrtak nem tanácskoznak, és ki-ki csak isolálva építi a maga várait; ez lelkeket érinthetne bennünk, melynek híjával vagyunk. Azon kellene iparkodnunk, hogy a nemzeti ügyért végzett munka ne maradjon homályban, hogy arról az ország legtávolabbi vármegyéi is tudomást szerezzenek.” Achs Izor tanulmányában részleteket idézett Cserey Mihály, Nagy József, Szentgyörgyi József, Döbrentei Gábor és Ragályi Tamás leveleiből, amelyek sorában kiemelte Váczy János megállapítását: „Mint egy újkori Sokrates, minden szavával tanít, serkent és lelkesít.” Kik nemzetünk műveltsége iránt érdeklődtek, őt tekintették e műveltség iránymutatójának, s hallani akarták véleményét. Kazinczy Ferenc „megtörhetetlen lélekkel haladt tovább azon következetességgel, melyet csak megfontolás ád, s egyszersmind azon eréllyel, melyet csak a szenvedélyben találunk. […] Szomorú napok ezek irodalmunkban, midőn annak felkent papjai boldogtalan elragadtatásukban a közérdek teréről a személyes ízetlenkedés és czívódás mezejére tévednek.” Achs Izor Kazinczy pályájának kiteljesedését iskolájának követői – Szemere Pál (1807), Kölcsey Ferenc (1817), Fábián Gábor (1825), Toldy Ferenc (1822) – életművében vélte fölismerni. „Íme, az idő teljessége eljött, az eszme valóra vált” – zárta értekezését a szerző. A palánkai áll. polgári fiú- és leány-iskola értesítője [az] 1916–17. tanévről című kiadványban (1917) olvasható Zakkay Aladár Igazgatói jelentése szerint „A tanév elején Achs Izor r. tan. ki több éven át teljes odaadással teljesítette tanítói kötelességét iskolánknál, áthelyeztetett saját kérésére Újvidékre. […] helyére a nm. vall. és közokt. miniszter úr 1916. évi 99811. sz. kelt rendeletével Barabás Ilona Dittróról menekült polg. isk. r. tanárnőt rendelte ki, aki a tanév végéig látta el Achs Izor óráit.”

A palánkai állami polgári fiú- és leányiskola 1903 és 1918 között megjelent értesítői valójában a „hivatali közlemények” füzetbe gyűjtött anyaga: tanulói névsorok és osztályzatok mellett alig található valami, ami az iskolai élet igazi tartalmáról, szépségéről és a munka során teremtett értékekről adna számot. Üde színfolt egy-egy iskolai ünnepélyről, egy-egy tanár munkájának méltatásáról, egy-egy al-dunai, fiumei vagy Magas Tátra-beli kirándulásról szóló beszámoló. Mindössze egy tanári értekezés – Achs Izor tanulmánya – és egy párizsi úti beszámoló – Kocsis Mihály Párisi tanulmányutamról című írása – érdemel figyelmet a kései olvasó részéről. A kiegyezés korában ritka volt az ehhez fogható, sivár iskolai megmutatkozás. Sehol egy lelkes tanár, akinek közérdeklődésre és közfigyelemre érdemes terve lett volna a pályáján, vagy aki érezte volna a nevelés felelősségét. Megdöbbentő az igazgatói jelentések közönye és érdektelensége. Achs Izor újvidéki tevékenysége 1920 után a közélet megszervezésében teljesedett ki. Halálának időpontja ismeretlen.