Beköszöntött az ősz ismét! A járdák teli vannak sárga és vörös falevelekkel, amelyek halkan zizegnek a lépteink alatt. A gesztenyesütödés is újra kinyitott. Egy adag papírstanicliba szórt csemege séta közben átmelegíti a tenyerünket. Ez azért jó, mert a déli napsütés ellenére az esték és a reggelek jócskán hidegek. Elillik a fűtés. A kéményekből szürkés csík gomolyog az ég felé. Otthon elő lehet venni az öblös teásbögrét, megtölteni forró itókával, és pokrócba bugyolálva kortyolgatni a tévé előtt vagy egy izgalmas könyv fölött. A legeslegszebb mégis az ablak előtt ülni, és a szoba melegéből nézni az ezerszínű természetet.
Mielőtt még azt gondolnák, hogy ennyire bejön nekem ez a nyálkás évszak, el kell árulnom, hogy ez uopste nem így van! A zősök buknak erre az őszi romantikára. Nekem nagyon tré az egész, hideg van, gyakran esik az eső, minden csupa latyak, sokszor köd van, meg nem kapok pénzt fagyira, azt mondják, ilyen hidegben nem zabad szladolét enni, mert megfázik tőle a torkom. Én ezt uopste nem értem! Tudtommal az osztályból sokan nem is ettek fagyit, mégis lerobbantak, annyira, hogy napok óta suliba sem járnak. Valamire azért csak rá kell fogni a beütött gebaszt! A felnőtt logika szerint mindennek a hátterében kell, hogy legyen valami könnyen befogadható magyarázat. Ha nincs más, akkor legyen a bűnbak a fagylalt! Bëzvëzë. Mert valami nyavalyás vírus nem elég nekik. Pedig, ahogy hallom, van itt minden, mint a búcsúban: influenza, korona meg ezer egyéb kórság, teljesen szükségtelen még a fagyitól is rettegni!
– Hallod, Tematild, miket karattyol ez a kölök?! – dünnyöge atata.
– Hallom hát, Tegyula, biztos megest tartalmat gyárt az Instára – mondá az öreglány.
– És áruld már el, mit hallasz ki a szavaiból! – kíváncsiskoda a fater.
– Mindenekelőtt azt, hogy romantikus alkatoknak lát bennünket – felele amama. – Mert neked ezúttal mi ütött szöget a fejedben?
– Az a mondat, miszerint mindenre magyarázatot keresünk – spekulála az öreg –, és ha nem találunk, akkor kreálunk egyet, hogy könnyebben elviseljünk egy adott jelenséget.
– Na, mondd ki: mi jutott róla eszedbe? – érdeklőde a muter.
– Napok óta olyan hírtartalmakkal találkozom, amelyek azzal foglalkoznak, vajon ki állhat vagy kik állhatnak a zegyetemisták mögött – tudatá atata.
– Ha valakinek sok a zabadideje, akkor ráér töprenkedni minden csudán – állapítá meg az öreglány.
– A legérdekesebb, hogy a sokféle leleplezés olykor kioltja egymást – vakará a fejét a fater.
– Hallottátok?! A Vučko elárulta, hogy ha a zemberek többsége a közelgő választáson az általa vezetett listának szavaz bizalmat, és ő alakíthat kormányt, az pontosan milyen lesz! – újságolá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Tömören: kicsi, erős, hatékony és szorgalmas. Úgy működik majd, mint egy méhkas. Nem hetente fognak kormányülést tartani, hanem naponta háromszor! S mindenkinek minden áldott nap húsz tárgyalása kell, hogy legyen.
– Mindezt biztos azért mondja, hogy elriassza a munkatársait – találgata amama –, hogy minél kevesebben könyököljenek közülük a miniszteri posztokért.
– Én meg azt mondom, hogy előbb ugrani kell, és aztán mondani azt, hogy HOPP! – bölcselkede az öreg.
– Tudjátok, a vicc szerint mi történne, ha a kormányunk netán a sivatagban találná magát? – kérdé a Zacsek.
– Hallgatunk, zomzéd! – hegyezé a fülét a muter.
– Első nap csodálkozna. Második nap ülésezne. A harmadik napon pedig megdrágítaná a homokot! – ada elő egy mókás történetet a Zacsek.
– Lehet, hogy valamiről lemaradtam – morfondíroza atata –, de nekem néha az az érzésem, mintha a haladó lista kampányában csak a Vučko venne részt.
– Vannak ott mások is, csak ők nincsenek annyira rivaldafényben – világíta rá az öreglány. – A Mindenes Anna például rendszeresen magvas gondolatokat fogalmaz meg a médiában.
– Tény, hogy minden a Vučko körül forog – nyugtázá a Zacsek. – És nem csak a választással kapcsolatban. Még mielőtt lemondott volna az államfői posztról, kegyelemben részesített 49 személyt, ám nem tudni, hogy kiket.
– Biztos úgy vannak vele, minél tovább titkolják, annál nagyobb lesz a meglepetés, ha majd egyszer nyilvánosságra kerülnek a nevek – szellemeskede a fater.
– No de nemcsak irtó szorgalmas, hanem nagy hős is a Vučko! – ismerteté a Zacsek. – Messélte, hogy ő már tekerte ki valaki kezéből a rá szegezett pisztolyt, és ha szükség lenne rá, akár tíz embert is lefegyverezne!
– Simán elképzelhető – közlé amama –, az elmúlt évek során járt már nála a Sztívön Szigál, a Dzsëki Csen meg a Van Damm. A három harcművész suttyomban biztos alaposan kiképezte!
– Esélyes – bólogata az öreg. – Mindenesetre azt vettem észre, hogy a választási kampány előrehaladtával egyre abszurdabb kijelentések hagyják el a politikusok száját.
– Erről jut eszembe! – lelkesede be a Zacsek. – Olvastam olyan utópisztikus elképzelésről, miszerint a politikusokat helyettesíteni kellene a mesterséges intelligenciával, mert olcsóbb és hatékonyabb megoldás lenne, csakhogy időközben kiderült, ez mégsem lehetséges.
– Merthogy?! – így a muter.
– Egyetlen algoritmus sem képes órákig beszélni úgy, hogy közben ne mondjon semmit! – trollkoda a Zacsek.
– Még egy hét, és vége a kampánynak! – lélegeze föl atata.
– És mi lesz utána? – aggodalmaskoda az öreglány.
– Mi lenne?! Nyilván valaki megnyeri a választást – válaszola a fater.
– No de mi lesz akkor, ha többen is győznek egyszerre?! – veté fel a költői kérdést amama.
– A Trampli irtó felpukkadt, hogy idén sem ő nyerte a békeversenyt – számola be témát váltva a Zacsek –, vagyis nem neki ítélték oda a Nobel-békedíjat.
– No de vajon miért is kellett volna neki kapnia?! – elmélkede az öreg. – Az idén volt egy venezuelai akciója. Aztán egy iráni, amely még mindig tart, és sehogyan sem látni a végét. Végül a zorosz–ukrán csihi-puhit sem sikerült lassan két év alatt sem megállítania, holott elnökké választása előtt még 24 órás rendezést emlegetett!
– Képzelem, milyen durcás lehetett anno, amikor a napköziben valaki elvette előle a kiszemelt kisautót – merenge a muter.
– Úgy tűnik azonban, hogy talált gyógyírt lelki fájdalmai enyhítésére – csipkelőde a Zacsek. – Nehogy a drága üzemanyag miatt veszítsék el a republikánusok a november eleji félidős választásokat, kieszelte, hogy vesz Putykótól dízelt! Vagyis: létrejött a zorosz–amcsi olajpaktum! Úgy is nevezhetnénk, hogy a Tramputyin-díl.
– Most akkor jól értem?! – hüledeze atata. – Ámerika veszi a dízelt a ruszkiktól, amivel valamilyen módon finanszírozza a zukránok ellen folytatott különleges katonai műveletet. Közben meg az európaiak pénzéért eladja a méregdrága fegyvereket a zukránoknak, amivel meg azok lövik a zoroszokat!
– Bizniszelni tudni kell! – jegyzé meg az öreglány.
– Várj! Nincs vége! – hitetlenkede a fater. – S mindezek mellett Ámerika közvetít a zorosz–ukrán háború lezárását célzó béketárgyalásokon!
– Amelyek valahogy sehogyan sem jutnak egyről a kettőre – szögezé le amama.
– Zabadidejében közben az ámerikai főseriff azon fantáziál – fűzé hozzá a Zacsek –, vajon az Atlanti- vagy inkább a Csendes-óceánt nevezze-e át Ámerika- vagy inkább Trampli-óceánra!
Pistike, a nagy szavaktól ódzkodó békeművész
