Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke és az október 25-i parlamenti választásokon induló Ivica Dačić – A stabilitás tényezője koalíciós lista vezetője lemondta szombatra tervezett kampánytevékenységeit, miután az ukrán dróntámadások miatt nem tudott hazautazni Moszkvából.
Az SPS közleménye szerint Dačić háromnapos oroszországi látogatáson vett részt, amelynek során az Oroszországi Föderáció több vezető tisztségviselőjével is találkozott.
A párt tájékoztatása alapján a látogatás végén, miután Dačić pénteken befejezte megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, a Kremlből a repülőtérre indult. Az ukrán drónok támadása miatt azonban valamennyi moszkvai repülőteret lezárták.
A közlemény szerint minden járatot töröltek, a Moszkva felé tartó repülőgépeket pedig visszafordították. Emiatt Dačić nem tudott pénteken Belgrádba utazni, így szombati kampányprogramjait is le kellett mondania.
Az SPS közölte, hogy szombat délelőtt újra megnyitották a moszkvai repülőteret. Amennyiben nem történik újabb támadás, Dačić várhatóan az esti órákban biztonságban visszatérhet Belgrádba.
A párt közleményében egész napos várakozásként és többórás drámai helyzetként jellemezte a politikus hazautazása körüli nehézségeket.
Nyitókép: Dačić kénytelen volt lemondani mai kampányprogramjait, miután az ukrán drónok támadása miatt lezárták a moszkvai repülőtereket (Fotó: Beta/AP)



