Szombaton délelőtt Oroszlámoson, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházában alkalmi műsorral és koszorúzással emlékeznek meg az egyesület névadójáról, valamint az egyesület fennállásának 15. évfordulójáról. Az oroszlámosi székház zsúfolásig megtelt, összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy közösen emlékezzenek és ünnepeljenek.
Az eseményen részt vett Jerasz Anikó, a Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint elnevezésű ötös sorszámmal kihirdetett köztársasági parlamenti lista képviselőjelöltje, valamint Újhelyi Nándor, a törökkanizsai VMSZ községi szervezetének az elnöke is.
Jerasz Anikó beszédében hangsúlyozta, hogy a legkisebb településeken is meg kell őrizni a magyarságunk (Fotó: Gergely Árpád)
A műsor részeként ünnepi beszédet mondott Jerasz Anikó, aki úgy fogalmazott az idei emléknap különleges alkalom, hiszen a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Mint mondta, tizenöt év közösségépítő munka, hagyományőrzés és kitartó tenni akarás áll a szervezet mögött.
– Dr. Batthyány-Strattmann László és Oroszlámos története különleges módon kapcsolódik össze. Oroszlámosi birtokának jövedelmét a szegények gyógyítására fordította és nem véletlenül nevezték a szegények orvosának. Szemorvosként nemcsak a látást adta vissza betegeinek, hanem emberségével, hitével és önzetlenségével reményt is adott nekik. Életének legfontosabb üzenete ma is érvényes: az ember igazi értékét az mutatja meg, mit tesz másokért. Egy kis közösségben minden segítő kéz, minden jó szándék és minden közösségért végzett munka felbecsülhetetlen érték. Egy közösség erejét nem a lélekszáma határozza meg, hanem az, hogy mennyire ragaszkodik értékeihez, és mennyit hajlandó tenni a jövőjéért. Különösen fontos, hogy a legkisebb magyar közösségekben is megmaradjon az anyanyelvű oktatás, a magyar szó és a magyar kultúra. A Magyar Összefogás gondolata itt, Oroszlámoson különösen nagy jelentőséggel bír. Arra emlékeztet bennünket, hogy a közösségünk jövőjéért mindannyian felelősek vagyunk. Hogy a legkisebb településeken is meg kell őriznünk mindazt, amit elődeinktől kaptunk, és tovább kell adnunk gyermekeinknek, mert minden megőrzött érték, minden közösségért végzett munka egyben a vajdasági magyarság jövőjét is szolgálja – fogalmazott Jerasz Anikó.
Az ünnepség után Újhelyi Nándor a sajtó kérdésére elmondta, hogy 156 évvel ezelőtt született Boldog Batthyány-Strattmann László, aki a vidék és Oroszlámos utolsó grófja volt. Mint mondta, orvosként is tevékenykedett, és II. János Pál pápa boldoggá avatta.
A legkisebbek ünnepi műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek (Fotó: Gergely Árpád)
– Nagyon fontos, hogy megemlékezzünk azokról a személyiségekről, akik mind a helyi magyarság, mind az összmagyarság életében maradandót alkottak. Közéjük tartozik Batthyány-Strattmann László is. Tizenöt évvel ezelőtt, a művelődési egyesület megalakulásakor az ő nevét vettük fel, azóta pedig minden évben különböző rendezvények keretében emlékezünk meg róla. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó, Törökkanizsa község szintű központi megemlékezésnek is ez az épület adott otthont. Az egyesület fennállásának 15. évfordulóját szintén ma ünnepeltük és öröm számunkra, hogy immár egy olyan közösségi térben gyűlhetünk össze, amely mindannyiunknak erőt adhat, és otthonként szolgálhat – mondta Újhelyi Nándor.
Az esemény végén Jerasz Anikó és Újhelyi Nándor megkoszorúzta Dr. Batthyány-Strattmann László emléktábláját.
Nyitókép: Dr. Batthyány-Strattmann László emléktáblája az egyesület székházán (Fotó: Gergely Árpád)



