2026. október 17., szombat

A katasztrófavédelem jegyében

Tűzvédelmi képzés Kishegyesen

Pénteken délelőtt a szabadkai Caritas és a kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület közös szervezésében több mint 50 gyermek vett részt tűzvédelmi képzésen. Az esemény a Response elnevezésű program keretében valósult meg.
 

Ricz Gábor, a Caritas elnöke és a program koordinátora elmondta lapunknak, hogy a kezdeményezés célja a természeti katasztrófák kockázatának csökkentése.

– A projekt keretében többfajta aktivitás van, és az egyik legjelentősebb, amikor különböző tűzoltói gyakorlatot mutatunk be a fiataloknak. A kezdeményezés célja, hogy megtanítsuk a közösséget, az embereket a közösségben úgy élni, hogy ne idézzenek elő természeti katasztrófát, vagy ha már létrejött, akkor hogyan éljék túl, tartsák kordában, szüntessék meg. A vidékünkön a tűz a legnagyobb veszély, az idén is az erdő- és mezőtüzek voltak a legnagyobb problémánk. Tűzoltóinknak nagyon sok feladatuk volt, és ha csak egy tüzet is meg tudunk gátolni, akkor ez a projekt már elérte a célját – fogalmazott Ricz Gábor.

A program helyi lebonyolítását a kishegyesi önkéntes tűzoltók végezték – számolt be lapunknak dr. Kurin Ákos, a tűzoltótestület elnöke.

– A program megvalósításában az önkéntes és a hivatásos tűzoltók vettek részt. Az elméleti részről Szűcs Karolina tanárnő, önkéntes tűzoltó beszélt a gyerekeknek. Az erdőtüzek oltását prezentálta, hogy hogyan előzhetők meg, és hogy milyen eszközökkel olthatók el. Ebben Mátyus Miklós önkéntes tűzoltó volt a segítségére, aki szemléltette a tűzoltók felszerelését. Mindezek után kivonultunk az udvarra, ahol a gyerekek megtekintettek egy korszerű tűzoltókamiont, amellyel az idén a Delibláti-homokpusztában is oltottak tüzet. A résztvevőknek lehetőségük nyílt, hogy maguk is eloltsanak egy kis tüzet, amelyet mi gyújtottunk nekik – mondta dr. Kurin Ákos.

A kishegyesi program a szerbiai Caritas támogatásával valósult meg.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János