2026. október 17., szombat

Letartóztatták Novica Antićot

A Bűnügyi Rendőrség munkatársai szombaton letartóztatták Novica Antićot, a Szerbiai Katonai Szakszervezet korábbi elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy a közösségi médián keresztül pánikkeltés és rendzavarás előidézésének bűncselekményét követte el.

A letartóztatás hírét a Danas napilapnak Antić testvére, Vaso Antić erősítette meg.

– Igaz, hogy letartóztatták Novicát. Jelenleg házkutatást tartanak a családi házunkban, Kragujevacon, ezt követően pedig Belgrádba szállítják – nyilatkozta.

Hozzátette, hogy nem ismeri a letartóztatás pontos okát, de véleménye szerint az intézkedés a hatalom újabb megfélemlítési és elnyomási kísérlete lehet.

Novica Antićot korábban, a tavalyi Vid-napi egyetemista tüntetés előtt is letartóztatták. Akkor azzal vádolták, hogy Szerbia alkotmányos rendje és biztonsága elleni bűncselekmény elkövetését készítette elő.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Szerbiai Katonai Szakszervezet volt elnökét pánikkeltéssel és rendzavarással gyanúsítják (Fotó: Screenshot/Nova S)