HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Elmegy szavazni?
Igen, mindig élek a szavazati jogommal. 78%
Attól függ, hogyan alakul a hétvégém. 7%
Nem érdekelnek a választások. 15%
A politikai élet történéseivel gyakran foglalkozó egyénként soha nem tudtam igazán megérteni azoknak a személyeknek az álláspontját, akik úgy vélekednek, hogy nem foglalkoztatja őket, mi történik a politikában, milyen végkimenetele lesz egy-egy társadalmi vitának. Nem mennek el a választásokra sem, a leggyakrabban egy legyintéssel úgy intézik el a témát, hogy úgysem fog változni semmi. Esetleg hozzáteszik még azt is, hogy nem egyetlen szavazaton fog múlni az ország jövője, a választási megmérettetés győztese, amelyik a legjobb teljesítményt nyújtja az indulók közül.
Az apolitikusság, vagyis a politika iránt tanúsított közömbösség természetesen minden társadalomban jelen van, és mérhető mértéket ölt a modern nyugati demokráciákban, de másutt is. Nem várható el, hogy az emberek egyformán gondolkodjanak bizonyos kérdésekről, még ha ez a kérdés most ebben az esetben nem is a politikai irányultságot, hanem magát a politika iránti érdeklődést takarja. Így Szerbiában és a környező országokban is jelen van – és jelen volt mindig – ez a fajta hozzáállás. Viszont természetesen ingadozások és változások megfigyelhetők annak kapcsán, hogy egy adott társadalmi helyzetben, politikusok által kihirdetett történelmi pillanatban mennyien fognak valóban apolitikusak maradni, vagy az egyébként közömbösséget mutatók egy részét is sikerül-e esetleg megszólítaniuk a pártoknak, választási listáknak egy-egy választást megelőzően, a kampány során.
Olyankor figyelhető meg a választás iránti érdeklődés fokozódása, amikor a politikai szereplőknek, vagy legalábbis egy komolyabb politikai szereplőnek sikerül elérnie azt, hogy referendum-hangulatot keltsen az országban. Vagyis lényegesnek, életbe vágóan fontosnak állítsa be az előttünk álló megmérettetés tétjét. Nem kevés alkalommal ez éppen olyankor történik meg, amikor már jó ideje ugyanaz a hatalmi garnitúra irányítja az országot, és akad egy komoly kihívója az addigi politikai establishmentnek, amely másként képzeli el az ország irányítását, rossznak véli az addigi döntéseket, és teljesen más intézkedéseket, jobb eredményeket ígér.
Az október 25-ére kiírt előrehozott köztársasági parlamenti választás kampánya már meglehetősen dübörög, és a politikai szereplők folyamatosan dolgoznak azon, hogy motiválják a választópolgárokat. Mégpedig elsősorban a meglévő szimpatizánsokat arra, hogy szavazni menjenek ezúttal is, az esetlegesen befolyásolhatókat pedig arra, hogy az utolsó pillanatban is gondolják meg magukat, és az adott politikai opció mellett álljanak végül ki. Hiszen az a legfontosabb, hogy a választás napján, amikor az ember egyedül marad a szavazólappal, milyen döntést fog hozni. Erre a döntésre próbálnak meg hatni a választásokon induló különböző listák is a kampány során. A céljuk a befolyásolás és a meggyőzés, mégpedig annak fényében, hogy éppen milyen helyzetben vannak maguk a politikai formációk. Ha ugyanis a két legnagyobbat vesszük alapul – vagyis a jelenlegi hatalmi pártot, illetve a kihívót, az egyetemista mozgalom képviselőit –, akkor a cél egyértelműen a „vagy-vagy” helyzet kiélezése, a választópolgárok meggyőzése arról, hogy csupán e két opció között lehet választani, és nem is érdemes foglalkozni az alternatívákkal. A kisebbségi pártoknak és a kisebb ellenzéki vagy kormánypártoknak pedig az a szerep jut ebben a kampányban, hogy éppen arra hívják fel az emberek figyelmét: ne higgyék el, hogy csak két lehetséges opció van, hanem éppen ezzel ellenkezőleg, az érdekeiket továbbra is úgy próbálják meg érvényre juttatni, hogy arra szavaznak, akire azt jónak látták a korábbi választások során is, amikor nem volt egy ilyen előidézett vagy-vagy állapot az országban. Ebben a tekintetben sokan párhuzamot vonnak az április 12-én lejátszódott magyarországi választások és az előttünk álló szerbiai választások között. A helyzet ugyanis hasonló volt: egy hosszú ideje kormányon lévő pártnak akadt új kihívója, és még ha a politikai alakulatokat a kihívók természeténél fogva nem is lehet összehasonlítani egymással, mégis a vagy-vagy helyzet itt is, ott is aktuálisnak számított.
Ilyen politikai helyzetekben mindig magas részvételi arányra számítanak az elemzők. Nincs ez másként most Szerbiában sem, és ennek kapcsán is sokan a magyar forgatókönyvhöz hasonló vagy ahhoz közeli helyzetre számítanak. Azt vetítik előre, hogy meglehetősen magas érdeklődés övezi majd az előrehozott parlamenti választást, amelynek az is eredménye lesz, hogy a kisebb és kisebbségi pártoknak nehezebb dolguk lesz. Hiszen ugyanannyi szavazat százalékarányban és a mandátumok számában is kevesebbet jelenthet majd a választási matematika következtében.
Hogy Szerbiában egészen pontosan hogyan fog kinézni október 25-e, arról kevesen mernek pontos jóslatokat közölni. A helyzet már a kampány előtt is meglehetősen kiélezett volt: az egyetemista mozgalom harca, tüntetései meghatározták az elmúlt közel két esztendőt, a hatalom ellenszegülése pedig ugyanígy a mindennapok része volt, és már a jelenlegi kampányban is számos incidenst lehetett észlelni. Sokan ezért attól tartanak, hogy egyáltalán nem lesz nyugodt a választás napja, de egyesek szerint a nyugtalanságot az is fokozhatja, ha az eredmény túl szoros lesz a két legnagyobb induló között. Olyankor ugyanis nagyobb tér nyílik a különféle magyarázatokra vagy félremagyarázásokra, a helyzet eltérő kiértékelésére és természetesen a másik féllel kapcsolatos vádak megfogalmazására is, ami aztán csak további feszültséget kelt a társadalmon belül. Sokan mutatnak rá már most is olyan hiányosságokra, amelyek megkérdőjelezhetik a választás tisztaságát. Ilyen például a mai napig rendezetlennek tekintett választói névjegyzék, a szavazatvásárlások különböző lehetőségei, valamint a szavazóutaztatás korábban feljegyzett esetei. Vannak azonban új elemek is: a külföldi szavazóhelyek megnyitásával való állítólagos és nehezen ellenőrizhető manipulációk, a különböző utcai kampányrendezvények és gyülekezések dulakodásba torkollásának esetei… Ezek mind előrevetítik azt, hogy előfordulhat: kiélezett helyzetben nem lesz nyugodt a választás estéje. Reméljük, hogy nem egy ilyen helyzet teremtődik majd meg, hanem – ha már a magyar–szerb párhuzamot említettük – egy olyan tiszta állapottal találkozunk majd Szerbiában is, mint amilyen végül Magyarországon volt tapasztalható a választás estéjén, az eredmények ismeretében. Annyit jelenthetünk ki, hogy sokkal jobban járnánk akkor, ha gratulációt hallanánk a győztes részéről a vesztes számára, s nem azt, hogy az alul maradtak majd megvédik a szavazataikat a másik féllel szemben – efféle bejelentés már érkezett hatalmi és kihívói oldalról egyaránt az utóbbi hetekben.
Egy azonban teljesen biztos: az, aki távol marad a választás napján a szavazástól és a véleménynyilvánítástól, biztosan nem fog beleszólni annak végeredményébe és a saját jövőjébe sem. Márpedig arra meglehetősen nagy szükség lenne, ha fontosnak tartja meghatározni, milyen irányba haladjon tovább az ország, melyek a számára kulcsfontosságúnak számító érdekek és értékek. Ebben az esetben sem lehet hasznos a közömbösség, ahogyan az élet sok más területén sem az, hiszen csupán annyit jelent, hogy más döntött valamiről, mi magunk pedig, akik inkább a tétlenséget választottuk, kimaradtunk ennek a döntésnek a meghozásából. Akkor se legyünk apolitikusak, ha magunk is vagy-vagy helyzetet látunk, s akkor sem, ha szélesebb horizontot kémlelünk a politikai csatározás mezején.
Nyitókép: Molnár Edvárd - archív
