Mi az a kevés, amit tényleg tudni érdemes a mesterséges intelligenciáról (AI), és mi az a sok, amit az üzletről tudni kell? – ezt a kérdést feszegette a Connect + Grow konferencián Palicson Lencsés Gergő mérnök és operációs szakértő. A nemzetközileg ismert és elismert tekintély szakmai és személyes tapasztalatait is megosztotta a vajdasági magyar üzletvezetőkkel. Globális felsővezetőként ugyanis 25 évet töltött a General Electric (GE) kötelékében. Itt az utolsó öt évben a gázturbinagyártás globális operációs vezetőjeként dolgozott. Nemzetközi karrierje során felépítette a GE első vietnámi gyárát, valamint sikerrel irányította a vállalat legnagyobb, Egyesült Államokon kívüli, több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító gyártóhelyét.
2022-ben úgy döntött, hogy vált: leköszönt a multinacionális világ csúcsáról, hogy tudását az innovációnak, a szervezetfejlesztésnek és a cégvezetők támogatásának szentelje. Azóta a ZEL Group Zrt. tanácsadó cég társalapítójaként a legfrissebb adatelemzési és AI-technológiák gyakorlati alkalmazásával forradalmasítja a vezetőfejlesztést. Vagy ahogyan magáról fogalmazott: „tolmács vagyok, aki segít megérteni a technológiát másoknak”.
Sokszor a 40-es években járó, a fiatalok által „boomer”-nek bélyegzett nemzedék nehezebben sajátítja el mindazt, amit a mesterséges intelligenciával fémjelzett modern korszak megkövetelne. Mi az a minimum, amit cégvezetőként nem hagyhatnak ki?
– A tapasztalatom azt mutatja, hogy amikor megtanulják az új technológiát jól használni, a 40 felettiek porrá verik a 20 éveseket. A módszer ugyanis, amivel kommunikálunk az új technológiával, természetes dolog számunkra: ez pedig az anyanyelvünk. Valójában az életünk első másfél évében megtanultunk egy nyelvet azzal, hogy az anyukánk énekelt és mesélt nekünk. Ez természetes dolog, amihez semmilyen technikai affinitásra nincs szükség. Tudnunk kell, hogy mit szeretnénk, és azt szépen, igényesen meg kell fogalmaznunk – ez a mesterséges intelligencia használatának fő jellemzője is. Másrészről van abban is valami, hogy a 40-esek sokszor magukat minősítik „boomer”-nek, ami azért önbüntetően a „jaj, én már semmire se vagyok jó” típusú hozzáállásra utal. Amikor viszont ezt átlépik, akkor elképesztő teljesítményekre lesznek képesek. Személy szerint tehát ebben az új korban egyáltalán nem aggódom a 40 felettiek miatt: a huszonévesek miatt azonban sokkal jobban.
Talán erre utalt azzal is, amikor problémaként emelte ki azt, ha egy üzletvezetőt többet foglalkoztat az AI, mint maga az üzlete.
– Tudnom kell, hogy miért vagyok a világon. Mi az, ami számít nekem, mi a sikerem titka. Ha ez megvan, akkor ez az új gép – ahogyan én szeretem nevezni a mesterséges intelligenciát – segít nekem megoldani a dolgaimat. Elképesztően sikeres projekteket látok, amelyeknek az alapja, hogy vagy a vezető, vagy a tulajdonos érti és érzi, mit csinál az üzlete és miért.
Hogyan lehet egyensúlyban tartani azt, hogy a mesterséges intelligenciát segítségként alkalmazzák a cégvezetők, de mégse az határozza meg a döntéseiket?
– Az új gép, vagyis az AI sokat tud segíteni az üzletben: olyan dolgokat tudunk vele megcsinálni, amelyekről régebben csak álmodni mertünk. Még egy üzleti döntést is le tuduk szimulálni: következtetni az AI-val arra, hogy mi történik, ha ilyen vagy olyan döntést hozunk. Nyilván ezt nem feltétlenül egy egyszerű ChatGPT fogja megcsinálni nekünk, de maga a technológia már képes arra, hogy különböző forgatókönyvekben leméri a döntéseink következményeit.
A döntés még a miénk?
– Igen, még a miénk, bár ezen a ponton sokan elkezdik firtatni a felelősséget. Személy szerint nem szeretem ezt a kérdést, a szokásos rossz kérdésekhez sorolom. Mert ha felelőst keresünk, akkor tulajdonképpen azt keressük, hogy kit lehet leszúrni, és nem azt, hogyan tudunk tanulni abból, ami történik. A való életben nagyon kevés drámai, visszafordíthatatlan üzleti döntést kell hozni: a folyamatba sok korrekciót be tudunk iktatni.
Rossz kérdésként említi a felelőskeresést. Említsünk pár jó kérdést!
– Személyes kedvencem a „mibe kerül, hogy pénzt keressünk?”, azaz: fel kell mérni, hogy mi az, amit még feláldozunk a jövedelemért. A másik, hogy „mi az a jó, ami bennünk van, de nehezen tudjuk odaadni a világnak?”. Ez rendkívül nehéz kérdés, mert általában az erősségünk természetesen jön, akár a génjeinkben is lehet, vagy otthonról hozzuk, a közösségünkből. A hal nem tud könnyedén beszélni a vízről, a természetes közegéről: tehát ez egy nehéz kérdés, de amikor rátapintunk önmagunk lényegére, akkor az sokat tud segíteni. Szintén jó kérdés, hogy „mi az, ami téged bosszant, és vajon ezt más is problémának gondolja-e?”. Fantasztikus dolgok elindítói azok a válaszok, amelyeket ezekre a jó kérdésekre fogalmazunk meg. Ezzel ellentétben az „elhülyülünk-e az AI-tól?”, meg a „jönnek-e a robotok?” típusú kocsmafilozófiai kérdések egy pohár sör mellett kiváló beszédtémák, ahogyan a foci vagy a világpolitika is. De az üzletet, a vezetőt nem viszik előre.
Jelentősnek emelte ki a kényelmet, a biztonságot, a hatalmat és az önkép megerősítését is.
– Érdekes, hogy nem technológiai problémák azok, amikre manapság megoldást keresünk. Hiszen ma már szinte mindegy, hogy két nap alatt oldunk meg valamit, vagy másfél hét alatt. Az időfaktor ilyen értelemben megszűnt: a változásmenedzsment került középpontba. A változás elfogadásának sikerességét pedig egyszerűen az határozza meg, hogy a szervezet szereplői hogyan állnak hozzá a változásokhoz. Azt tapasztalom, hogy az emberek biztonságérzetén, az önképén, a kényelmén és a hatalmon múlik az, hogy megbukik-e a változás. Ha ezekből legalább kettőt vagy hármat megértéssel tudunk kezelni, akkor tudunk változtatni is.
Egy korábbi interjúban személyes tapasztalatát megosztva úgy nyilatkozott, hogy „sok nehézséggel jár egy régi önkép letétele és egy új megtalálása”.
– Az életem, és azon belül a karrierem folyamán voltak dolgok, amire számítottam, hogy nehéz lesz, és voltak olyanok is, amelyekre nem is gondoltam volna. Gondoltam, hogy nehéz lesz letenni a hatalmat: azt, hogy az ember kevésből is tud hatalmasat alkotni. Végül ez egyáltalán nem volt nehéz. Azt is feltételeztem, hogy nehezen fogadom majd el, ha a telefonszámaim többsége már nem fog úgy működni, ahogy régen működött. Kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz: jobban is működnek a telefonszámaim, mint régebben. A fölmondásom fő oka az volt, hogy a lányom lassan kiskamaszkorba ért, és nem maradt sok olyan időm, amíg még én lehetek az apukája a mindennapokban is. Olyan csapatot, csapatokat vezettem, amelynek eredményeit szerényen fogalmazva is rendkívül jól honorálta a cég. Tehát egy ideje már régen nem a megélhetésre kerestem: egyébként is nagyon fontos volt nekem az, hogy sokkal alacsonyabb életszínvonalon éljünk, mint amit megengedhetnénk magunknak. Mert Ázsiában megtanultam, hogy nem az a gazdag, akinek sok van, hanem akinek sokkal több van, mint ami elég. Erre az elégre mindig nagyon odafigyeltem: szóval én egy nagyon gazdag ember vagyok, mert sokkal többem van, mint ami elég. Rá kellett jönnöm, hogy már csak az egóm miatt dolgozom. A sírkövemre pedig nem azt fogják írni, hogy milyen gazdag voltam, hanem hogy milyen apa, férj és barát.
Nyitókép: Lencsés Gergő (Fotó: Molnár Edvárd)
