Az Alternatíva Németországnak (AfD) látványos előretörése immár tagadhatatlan; némelyek történelmi fordulópontról beszélnek ezzel összefüggésben. Való igaz, a szélsőjobboldali párt népszerűsége évek óta folyamatosan növekszik, különösen az ország keleti tartományaiban, amelyek az 1990-es német újraegyesülés előtt a Moszkva uralta, kommunistának nevezett táborhoz tartoztak.
Németországban és külföldön sokan örülnek az AfD megerősödésének, választási sikereinek. Mások viszont aggódnak emiatt. Attól tartanak, hogy a párt politikája gyengítheti, sőt veszélybe sodorhatja a német demokráciát.
Támogatói az AfD kilátásba helyezett intézkedéseitől remélik az ország és saját sorsuk jobbra fordulását. Az ellentábor pedig attól tart, hogy ez a sok kedvező változást ígérő párt demokratikus eszközökkel kormányra kerülhet Németországban és visszaélhet a kapott felhatalmazással. Akár oly mértékben, mint egykor Adolf Hitler, aki az irányítása alatt álló náci párt 1932-es parlamenti választásokon elért sikerei után – politikai háttéralkuk eredményeként – került a kancellári székbe 1933-ban.
NÉHOL KÖZEL JUTOTT A BŰVÖS HATÁRHOZ
Bírálói már jó ideje a posztfasiszta, neofasiszta, neonáci vagy a radikális újjobboldali jelzőkkel illetik az AfD-t. A titkosszolgálatként működő német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) 2025 májusában „bizonyítottan jobboldali szélsőséges törekvésként” sorolta be, ám a minősítést a kölni bíróság az idén februárban ideiglenesen megtiltotta.
Németország náci múltja miatt a párt felvirágzása és szeptemberi választási sikere a választók széles körében kelt félelmet. Az AfD térnyerését nyugtalanul figyelők szerint a demokráciának nincs szüksége ilyen alternatívára. A párt minden támogatóját ugyanakkor nem lehet szélsőségesnek vagy nácinak nevezni. Több (magas rangú) tisztségviselőjének a hitleri érát relativizáló kijelentései, a kisebbségekkel és a bevándorlókkal kapcsolatos nézetei, valamint a neonáci csoportokhoz fűződő kapcsolatai azonban sokakat aggasztanak.
Bár a párt Kelet-Németországban nagyon erős, sem ott, sem másutt nem kapta meg a szavazatok abszolút többségét a tartományi parlamenti (Landtag-) választásokon. De néhol már közel jutott a bűvös határhoz.
BELPOLITIKAI ÁTRENDEZŐDÉS
Szeptember 6-án Szász-Anhaltban a voksok 43,8 százalékával triumfált, és 39 mandátummal a Landtag legnagyobb frakciójává vált. Ezzel olyan helyzetbe került, hogy kormányt alakíthasson. Szeptember 20-án Mecklenburg-Elő-Pomerániában is győzött, a szavazatok 38,2 százalékát besöpörve. Berlinben aznap „csak” növelte támogatottságát, de nem végzett az első helyen. Mindez arra utal, hogy nem elszigetelt tiltakozásról, hanem a hazai politika átrendeződéséről van szó.
Október 6-án újabb szimbolikus áttörés következett: Tobias Rausch AfD-politikust választották a szász-anhalti parlament elnökévé. A titkos szavazáson a jelenlevők közül 48 képviselő támogatta, 29-en ellene szavazott, öt tartózkodott. Figyelemre méltó, hogy az AfD és a radikális baloldali, populista Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) képviselői mellett más pártok frakcióitól is kapott négy támogató voksot.
A NÁCI MÚLT ÉPÍTETTE BRANDMAUER
Megalakulása, vagyis 2013 óta az AfD először jutott ilyen fontos tisztséghez egy tartományban. Többen úgy vélik, hogy ez a fordulat a párt eddigi országos politikai elszigetelését szolgáló tűzfal megrepedésének, esetleg omladozásának bizonyítéka lehet.
Németországban tűzfalnak, Brandmauernak nevezik azt az elhatárolódási szándékot és normát, amelynek lényege: a hagyományos jobb- és baloldali (nagy)pártok nem működnek együtt az általuk kirekesztendőnek minősített szélsőséges erőkkel, s igyekeznek elkerülni a támogatásukat, meghiúsítani kormányra jutásukat. A Brandmauer a náci múltból fakadó történelmi felelősségre épül. Célja a szélsőjobboldali eszmék térhódításának akadályozása és a demokratikus intézmények védelme. A tűzfal tehát politikai-ideológiai elv és önkorlátozás, amelynek fenntartása a pártok döntésein és magatartásán múlik.
Tobias Rausch megválasztása nem azonos a kormányalakítással. A 83 tagú szász-anhalti Landtagban az AfD-nek három mandátuma hiányzik az abszolút többséghez, vagyis a hatalom birtoklásához.
A választási eredményt egy jól működő demokráciában tiszteletben kell tartani, de a siker nem jelent automatikus felhatalmazást a kormányzásra. Ahhoz parlamenti többség kell, s be kell tartani a jogállami szabályokat.
A 43,8 százalék számottevő támogatottságnak minősül, de nem tükrözi a választók többségének akaratát, és nem jelenti azt sem, hogy a tartomány a nácik kezébe került volna. Az AfD győzelmével Szász-Anhalt nem vált „náci területté”.
Ahhoz, hogy a tartományban kormányt alakíthasson, más pártok támogatását is meg kell(ene) szereznie. Ahhoz pedig, hogy visszaállítsa a rettegett náci rendszert, diktatúrát kellene bevezetnie, s fel kellene számolnia a jogállamot a demokrácia intézményeivel együtt. És a politikai ellenfeleit is el kellene lehetetlenítenie vagy fizikailag meg kellene semmisítenie.
Beta via AP
Jelenleg annyi érzékelhető, hogy Szász-Anhalt egy szélsőjobboldali politikai fordulat közelébe érkezett. Nem tudni, hogy az AfD hatalomra kerülve tiszteletben tartaná-e a demokrácia és a jogállam normáit, szabályait, vagy megpróbálná fokozatosan felszámolni azokat. Erre csak a tényleges kormányzati tevékenysége és intézkedései adhatnának választ.
A többi párt még dönthet úgy, hogy a választási eredmény és a megváltozott politikai erőviszonyok ellenére sem működik együtt az AfD-vel, hanem továbbra is távol tartja a hatalomtól. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés: mennyire érvényesül a választók akarata?
Ha a hagyományos pártok továbbra is egymás között osztják el a vezető pozíciókat, s nem foglalkoznak érdemben a lakosságot leginkább nyugtalanító problémákkal, azzal tovább erősíthetik az AfD-t, amely szinte minden társadalmi és gazdasági bajra kínál valamilyen megoldást – vagy legalábbis meggyőzőnek szánt magyarázatot. Egyebek mellett beígérte az illegális bevándorlás visszaszorítását, a kilépést az euróövezetből és a német márka visszaállítását, a magas energiaárak letörését, a megfizethető lakhatást, a gazdasági nehézségek leküzdését...
TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI KÜLÖNBSÉGEKBŐL IS FAKADÓ ELÉGEDETLENSÉG
Népszerűsége nem magyarázható kizárólag ezekkel a hangzatos üzenetekkel. Ehhez hozzájárul a keleti tartományok társadalmi és gazdasági különbségeiből fakadó tartós elégedetlenség is, amelyet a párt hatékonyan használ ki saját politikai céljaira.
Sikerei figyelmeztetésként szolgál(hat)nak Friedrich Merz kancellár, valamint a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) alkotta német kormánykoalíció számára is. Néhány hatalom azonban kedvezően fogadta az AfD szárnyalását. Donald Trump amerikai elnök például üdvözölte a párt szász-anhalti választási eredményét. Többen elítélő nyilatkozatokat fogalmaztak meg.
Európa vezetői eltérően reagáltak, ami nem meglepő, hiszen a kontinensen sokfelé több hasonló folyamat zajlik. Franciaországban Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülése (RN) visszafogta korábbi euró- és EU-ellenes követeléseit, antiszemita és soviniszta megnyilvánulásait, hogy kormányzóképesebbnek mutatkozzon. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és pártja, az Olasz Testvérek (FdI) is pragmatikusabbá vált az immár majd’ négy évnyi hatalomgyakorlás során. Jó néhány kérdésben mérsékelte korábbi álláspontját, miközben az FdI politikai gyökerei a Mussolini-féle fasiszta hagyományokhoz kötődnek.
Az utóbbi időben az AfD esetében is megfigyelhető a taktikai alkalmazkodás. Egy demokráciában ez megengedett, miként az is, hogy szabad rá szavazni. A politikai tűzfallal talán egy ideig távol tartható a hatalomtól, ám ez a gyakorlat önmagában nem szünteti meg felemelkedésének okait. Az AfD esetében a valódi dilemmát immár alighanem az jelenti, miként lehet tiszteletben tartani a választók döntését úgy, hogy közben a jogállam, a kisebbségi jogok és a demokratikus intézmények védelme se sérüljön.
Nyitókép: Beta via AP
