Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik!
A nyári kánikula és a csapadékhiány miatt kritikus szintre süllyedt természetes vizeink vízszintje. Bár az ősz beköszöntével javulást vártak, a Ludasi-tó állapota aggasztó maradt. Mivel az esetleges illetékes közvállalatok egyelőre nem adtak érdemi tájékoztatást a helyzetről, Hulló István biológus rámutatott: a tó jelenleg szinte csak a tisztított szennyvíznek köszönhetően létezik. A védett terület megmentéséhez elengedhetetlen lenne az iszapmentesítés és a vízpótlás (például a Tiszából), mielőtt az egyedülálló élővilág végleg kipusztul.
A mögöttünk hagyott nyár folyamán sok szó esett a természetes vizeink állapotáról. Folyóink, tavaink vízszintje a csapadékhiány és a kánikula folytán jelentős mértékben csökkent. Az ősz beköszöntével mindenki arra számított, hogy a helyzet javulni fog, ám ez nem minden esetben következett be. Szatmári Adrián, Topolya Község elnöke lapunknak adott, egy hónappal ezelőtti nyilatkozatában például a Topolyai-tó állapotára, megmentésének fontosságára, valamint a lehetséges megoldásokra hívta fel a figyelmet. A község elnöke már hosszabb ideje foglalkozik a Topolyai-tó helyzetével, egy évvel ezelőtti Facebook-bejegyzésében írta, hogy korábban kérelemmel fordultak a tavat fenntartó, és afölött teljes hatáskörrel rendelkező Vajdaság Vizei Közvállalat felé, hogy tiltsák be az öntözést, aminek hatására azt 2025-ben meg is tiltották. A Ludasi-tóból való öntözés is tilos, ennek ellenére olyan értesülések is eljutottak napilapunkhoz, hogy a tó vizét öntözésre is használták. A Ludasi-tó vízszintje az elmúlt hetekben aggasztó szintre süllyedt, ami a környék élővilágára is hatással lehet.
A Ludasi-tó állapotával kapcsolatos, elsősorban a víz szintjét érintő kérdéseinkkel a terület kezelőjéhez, a Palics–Ludas Közvállalathoz fordultunk. Megtudtuk, hogy nem illetékesek ennek fenntartásában és alakításában, ezt a feladatot a Vajdaság Vizei Közvállalat végzi. Érdeklődésünkre viszont ez utóbbi vállalat sajtószolgálatától azt a választ kaptuk, hogy a Palics–Ludas Közvállalathoz forduljunk.
Kérdéseink tehát egyelőre megválaszolatlanok maradtak, viszont a területet jól ismerő Hulló István biológus a rendelkezésünkre állt. Lapunk kérdésére elmondta, hogy mind a Palicsi-, mind a Ludasi-tóban, amik az utolsó nagy szikes tavaink, csak a szabadkai városi szennyvíztisztítónak köszönhetően van még jelenleg is víz.
– A Palicsi- és a Ludasi-tó is kiédesedett szikes tónak tekinthető. A homokpuszta déli peremén vagyunk és a homok alatt egy vízzáró-réteg található, aminek következtében korábban rengeteg kisebb vizes élőhely volt a vidékünkön. A Palicsi- és a Ludasi-tó szikes tó volt, nátrium karbonátos, nátron tó. Ezeknek a tavaknak nem ártott, ha időnként kiszáradtak. Ilyenkor dúsultak nátrium karbonátos sókkal. A tavak nyaranta kiszáradtak, és utána az év többi részében víz borította őket. De mára egyik tavunk sem az eredeti állapotában van. Évente körülbelül tízmillió köbméter tisztított szennyvíz érkezik, illetve érkezett a tóba, és ezzel, valamint korábban a talajvízzel körülbelül állandósult a vízszint, és megszűntek a korábban jellemző időszakos teljes kiszáradások. Egy valamikori szikes tóban nem lehet állandó vízszintet tartani, mert iszaposodik, és ez az iszap beborítja a tó medrét, és tovább nem lesz benne élet – mondta beszélgetőpartnerünk, hozzátéve, hogy a tó medrében lévő szennyezett iszapot el kellene távolítani, amire többféle megoldás létezik.
Gondot jelent továbbá, hogy a talajvíz a Duna és a Tisza közötti homokháton lesüllyedt, valamint, hogy magas hőmérsékleteken óriási a kipárolgás.
A szikesekre jellemző tápláléklánc már megszűnt a területen
A biológus elmondta, hogy a Ludasi-tavat korábban a Kőrös patak táplálta, de ez 15–20 éve nem hoz vizet. A szabadkai szennyvíztisztítóból érkező víz viszont annak ellenére, hogy a tisztító magas hatékonysági fokkal dolgozik, nutriális elemeket tartalmaz, ami táplálékot jelent az algáknak, amik haragoszöld színt adnak a víznek.
– A tó és környéke természetvédelmi terület, a legmagasabb szintű védelmet élvezi az országban, és ha komolyan vesszük a meghozott döntéseket, a jogerős hatósági rendeleteket, akkor minél előbb megoldást kell találni a tó problémájára. Műszaki megoldás lenne. Egyrészt a szabadkai szennyvíztisztítóból lehetne nagyobb mennyiségű vizet ide hozni, míg a másik megoldás egy tiszai rendszer kiépítése lenne. A Tisza gyönyörűen működteti a Kapitány-réti halastavat, és a folyó vizét ide is át kellene vezetni. Mindez csak pénz kérdése A harmadik megoldást a dunai víz jelentené, de ez távolabb van. Megoldás tehát van, viszont úgy tűnik, senki sem hajlandó foglalkozni a tóval, az élővilág pedig folyamatosan pusztul – fogalmazott Hulló István.
Beszélgetőpartnerünk a Ludasi-tavat élő múzeumnak tekinti, ugyanakkor a szikesekre jellemző tápláléklánc már megszűnt a területen.
– A környékünkön lévő mocsaras, lápos részek kiszáradtak, sok nevenincs bara, csatorna, tavacska eltűnt, ezek élővilága pedig kipusztult. A Ludasi-tó menedéket nyújt az állat- és növényfajoknak. Több szempontból fontos, valamilyen mértékben pótolja a kiszáradt élőhelyeket, vagy például a madarak vonulása szempontjából is. Különösen a téli időszakban van óriási jelentősége, ugyanis fontos telelőhely, ahova ilyenkor körülbelül 6–8 ezer vadlúd érkezik. A nádasokban nádiposzáták, gémfélék találtak otthonra. Emellett külön kiemelném a tó északi részén, a bivalyok és szürkemarhák legeltetésével helyrehozott területeket, ahol magasabb vízállás mellett gazdag élet folyik, gázlómadarakkal, bíbicekkel, godákkal, cankófélékkel. Mivel kevés a természetes táplálék a tóban, csak kétféle hal tud sikeresen megélni és szaporodni benne, a ponty és az ezüstkárász. Előbbi génállománya példátlanul értékes. Mindent meg kell tenni, hogy a tó megmaradjon, mint egy élő múzeum. Hogy az élőhelyek hogyan változnak a jövőben, milyen fajok tűnnek el, vagy érkeznek, az még a jövő titka, de azon kell dolgozni, hogy minél többet megőrizzünk az eredeti értékeiből és gazdagságából – mondta a szakember.
Az elmúlt évtizedekben a környezetvédelmet csak kevesek ügyének tekintették, amivel elsősorban a lelkes civilek foglalkoztak. Mára azonban intézményi keretek között is lehetőség és szükség van a természeti értékek aktív és rendszerszintű megóvására – ehhez pedig nem kell sok minden, a meglévő rendelkezések, előírások betartása, a szakmaiság, és olyan megoldások, amiket nálunk még nem, de egyes országokban már hosszú ideje alkalmaznak.
Nyitókép: Évente körülbelül tízmillió köbméter tisztított szennyvíz érkezik a Ludasi-tóba (Molnár Edvárd felvétele)



