2026. október 14., szerda

Péntektől szerdáig ünnep

A község napja Magyarkanizsán

Az 1686-ban történt török alóli felszabadulást ünnepli Magyarkanizsa a község napjaként október 20-án. A programsorozat ezúttal pénteken veszi kezdetét és szerdán zárul. Az önkormányzat minden évben színvonalas és sokszínű programot szervez időseknek és fiataloknak egyaránt. A részletes programot Vranić Váradi Lívia, a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal protokollügyekkel és tájékoztatással megbízott munkatársa ismertette.

Elmondta, hogy már pénteken várják az érdeklődőket a városi téren, ahol a két napon át tartó őszi kézműves- és virágvásár kellemes kikapcsolódást nyújthat mindenkinek. A rendezvényt délután fél négykor nyitják meg és mindkét nap játéksarok, kézműves foglalkozás, és magbörze is várja az érdeklődőket. 

Elhangzott, hogy szombati nap a sportról is szól, ugyanis a Gyógyfürdőben kerül sor a tíz órakor kezdődő, már nagy múltú Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyre, ahová több ország sportolói érkeznek. A Tisza Néptáncegyesület fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett gálaműsorra is felhívta a figyelmet, amely 19 órakor kezdődik a Cnesában.

Beszámolt róla, hogy néhány év kihagyás után vasárnap 15 órától a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvényét, a Vajdasági Magyar Kórusok XXVI. Találkozóját ismét Magyarkanizsán tartják a Szent Őrangyalok Templomban. A rendezvényre két magyarországi és kilenc vajdasági kórus jelezte részvételét. A szakmunkatárs tovább sorolta a községnapi programokat, melyek között helyet kap a Valkay Zoltán vezette helytörténeti séta is 16 órától.

A helyi építész a nagytemplom előtt várja az érdeklődőket, ahonnan a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolához sétálnak, majd olyan szempontból mutatja be a Szent Őrangyalok templom épületét, ahogy eddig talán nem is ismertük, valamint a séta a tűzoltólaktanyához és a József Attila Könyvtárhoz is elvisz. Útközben minden építészeti különlegességre fény derül, és Valkay Zoltán alapossága és hatalmas tudása is élményt nyújthat a sétálóknak. A diákokat pedig Kávai Szabolcs és Győri Viktor vezeti helytörténeti sétára a főtérre és a katolikus temetőhöz. Este hétkor a könyvtárban Kávai Szabolcs történelemtanár előadása kalauzolja a múltba az érdeklődőket. A titói korszakot gyermekfogalmazásokon és újságcikkeken keresztül is igyekszik bemutatni, illetve ezután a községnapra meghirdetett irodalmi- és fotópályázat eredményhirdetésére is sor kerül. 

Vranić Váradi Lívia a keddi napról, Magyarkanizsa község nyilvános elimeréseinek átadásáról is szólt. 

– Magyarkanizsa község napjának fő ünnepsége október 20-án zajlik majd, amikor protokolláris és művelődési programokkal is készülünk az érdeklődők számára. A rendezvénysorozat kiemelt eleme a magyarkanizsai önkormányzat nyilvános elismeréseinek átadása. Ezek azok a díjak, melyekkel megköszönjük a községbeli lakosok kiemelkedő közösségépítő tevékenységét. Akár élő közvetítésben is figyelemmel követhető a díszülés, hiszen Magyarkanizsa honlapján előben is nézhető lesz 12.30-tól – mondta Vranić Váradi Lívia. Kifejtette, hogy a városháza dísztermében átadják az idei Pro urbe Érdemérmet, a köszönőleveleket és a Juventus Pro urbe díjat is, 16.30-kor a Halász térnél megkoszorúzzák az emlékművet, mely jelzi Magyarkanizsa eredetét, illetve megemlékezésre is sor kerül. Ezt követően a Dobó Tihamér Képtárban a Dobó Tihamér festményeiből összeválogatott kiállítás megnyitója teszi szebbé a programsorozatot, sőt a Cinema Filmműhely Cigonya című kisfilmjét is levetítik.
Szerdán, a záró napon a városháza díszteremben 17 órakor a József Attila Könyvtár legújabb kiadványát az Ahány ház – annyi szokás című kötet mutatják be, melyben a népi kultúra, a gasztronómia és az értékőrzés kapcsolódik össze. A moderátor Vranić Váradi Lívia lesz. A kötetet a szerzők, Horvát Hilda, Lackó Lénárd és Sós Nóra mutatják be. 

A községnapi rendezvények mindegyikére ingyenes a belépés, és mindenkit szeretettel várnak Magyarkanizsára – hangsúlyozta Vranić Váradi Lívia.

Magyar ember Magyar Szót érdemel