A bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola az idén is tábort rendezett diákjai számára a kishegyesi Kátai-tanyán. Ez alkalommal a különleges igényű tanulók vettek részt az élményalapú táborban, amely hétfőn kezdődött és kedden ért véget. Az esemény ezúttal is kétnyelvű volt, és második alkalommal tartották meg – mondta lapunknak Faragó Péter iskolaigazgató.
– A múlt évben a tartományi oktatási titkárság programaktivitásokra is írt ki pályázatot. Megpályáztuk, és nyertünk a Tudóstáborra, amelyen a kitűnő tanulóink, illetve a versenyeken kiváló eredményt elért diákjaink vettek részt. Ők a természet- és a műszaki tudományokban mélyedhettek el. Ezek után úgy döntöttünk, hogy az idén a sajátos nevelési igényű gyermekek számára dolgozunk ki egy programot. Ezt ismét a tartományi oktatási titkársághoz adtuk be, és ez a pályázatunk is sikeres volt. Így 18 tanulóval tudtuk megszervezni a tábort, a diákokról négy nevelő gondoskodott, emellett ebben az évben vendégelőadóink is voltak – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy a tábor legfőbb célja a gyerekek integrációja.
– A Fontos vagy elnevezés alatt futó tábor az élményekről és a fejlődésről szól. Elsődleges célunk az, hogy ezeket a gyerekeket, fiatalokat minél jobban bevonjuk a mindennapi élet aktivitásaiba, rutinjaiba. Ők is érezzék azt, hogy értékesek, a környezetnek pedig példát tudunk mutatni ezzel, hogy őket is ugyanúgy el kell fogadni, mint bárki mást. Nekünk, egészséges embereknek megvannak az alapvető szükségleteink, aztán a speciális szükségleteinket mi magunk és a környezetünk alakítja. Viszont ezeknél a gyerekeknél ez velük született dolog, és mindent el kell követnünk, hogy minél jobban el legyenek fogadva, illetve minél jobban feltalálják magukat az életben. Ehhez az első lépés az általános iskola – közölte Faragó Péter, és hozzáfűzte, hogy a programaktivitásokat ennek tükrében állították össze. Nagy tapasztalatú szakemberek foglalkoztak a fiatalokkal mind magyar, mind szerb nyelven.
– A tábor központi témája az önmegbecsülés, az elfogadás és a gyerekek bátorítása, hogy merjenek teljes életet élni. Ők is a társadalmunk teljes jogú tagjai. Amíg az animátorok az egyik csoporttal foglalkoznak, addig kreatív műhelyekkel töltjük ki az időt. Az élet a tanyán címszó alatt zajlanak ezek a foglalkozások, mivel kint voltunk a Kátai-tanyán, a természetben. A helyszínen nagyon sok állat és növény van, és ezekkel is megismerkedtünk – foglalta össze az igazgató.
A tábor létrejöttét a tartományi oktatási titkárság támogatta – mondta Faragó Péter, majd hozzáfűzte, hogy nagyon hálásak, amiért megszervezhették.
– Bízunk benne, hogy a következő évben is lesznek kiírva pályázatok programaktivitásokra. Szeretnénk folytatni ezeket az eseményeket, úgymond hagyományt teremteni belőlük – mind a Tudóstáborból, mind a Fontos vagy táborból – nyilatkozta az igazgató.
Nyitókép: Lakatos János



