A SuperVero újvidéki áruházában tartották meg nemrégiben a Szerbia ízeinek kincstára (Riznica ukusa iz Srbije) elnevezésű program médiabemutatóját, amellyel növelni szeretnék a kisebb hazai termelők, gazdaságok és vállalkozók láthatóságát, biztos „polchelyet” teremtenek számukra. Az esemény tehát nem egy-egy konkrét termék bemutatásáról szólt, az üzletlánc kezdeményezése összekapcsolta a hagyományos szerbiai ízeket a családi recepteket és a korszerű konyhaötleteket.
A rendezvényen elhangzott, hogy a projekt jelképe a moravai rozetta, a kőbe vésett ornamentum, amely az időtállóságra utal. A szervezők szerint éppen ez a cél: a hazai ízek és receptek megőrzése, továbbadása és évről évre történő gazdagítása. Kiemelték, hogy a program nemcsak a lánc kínálatát bővíti, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy az ország különböző részeiben aktív termelők eljuttathassák termékeiket szélesebb vásárlóközönséghez.
Keceli Róbert felvétele
Maja Kosić Vučković, a Veropoulos vállalat marketingigazgatója hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés a hagyomány, a családi értékek és a közös asztal kultúrájának megőrzéséről is szól. Köszönetet mondott a kistermelőknek és -gazdaságoknak, azoknak, akik bizalmukba fogadták a vállalatot, és vállalták, hogy belépnek egy nagyobb kereskedelmi rendszerbe. – Sokan közülük először léptek túl a saját, helyi piacukon, termékeik azonban nem csupán kíváncsiságból kerültek a vásárlóink kosarába. Minőségük tette lehetővé megmaradásukat a kínálatban – mondta az igazgató.
A program keretében jelenleg 239 kisipari termék található meg a SuperVero kínálatában. Ezek között vannak őshonos, szerbiai alapanyagokból készült árucikkek, nemzedékről nemzedékre örökített receptek alapján előállított élelmiszerek, valamint új, kreatív receptúrák nyomán előállított termékek is. A kínálat egy csokorba fogja az ország különböző vidékeit: Csúrogtól a Šar-hegységig, Sjenicától Negotinig. Külön hangsúlyt kaptak azok a termékek, amelyek alapanyagai Koszovó és Metóhia területéről származnak.
Marc Ernest Garofani, a vállalat vezérigazgatója arról beszélt, hogy a SuperVero csapata egész évben járja Szerbiát, felkeresi a gazdaságokat, feltérképezi a termelőket és az autentikus helyi termékeket. Mint mondta, a kisebb üzlethálózat előnye az, hogy olyan termékeknek is helyet tud biztosítani, amelyek a nagy áruházláncokban már nehezen jelenhetnének meg. Hozzátette, hogy cégük most ingyenes polchelyet biztosít partnereinek ahhoz, hogy bemutathassák termékeiket. Garofani kiemelte, büszke arra, hogy a termelők elfogadták a felkínált együttműködést, és részesei lettek ennek a történetnek. Reméli, hogy a következő évben még több termék és még nagyobb bemutatótér áll majd rendelkezésre. – Szerbia gazdagságát a kultúrán, a hagyományon és a gasztronómián keresztül is be kell mutatni, a Szerbia ízeinek kincstára pedig éppen ezt a célt szolgálja – mondta a vezérigazgató.
Nyitókép: Keceli Róbert felvétele



