A héten Bácskossuthfalván zajlik a Komgrad Kommunális Közvállalat díjmentes lomtalanítási akciója. Ma az Árpád és a Belgrádi utcák kereszteződésénél helyezik ki a konténert, holnap, csütörtökön pedig a Danilo Kiš és a Karcag utcák találkozásánál.
A következő két hétben Topolyán rendezik meg a lomtalanítási akciót. Október 19-én, hétfőn a Széles és az Ifjúsági utcákban, a PerSu üzletnél helyezik ki a konténereket. Másnap, kedden a Gagarin és a Janko Veselinović utcák találkozásánál, valamint a Munkásbrigádok utcában, az Új otthon mellett találhatják meg a hulladéktárolókat a polgárok. Október 21-én, szerdán a Kiss Ferenc utca és a Csantavéri út kereszteződésénél, illetve a Szkadári utca és a Csantavéri út találkozásánál, csütörtökön pedig az Ivan Goran Kovačić utcában, a Petőfi brigád és a Svetozar Marković utcák kereszteződésénél lehet elhelyezni a nagyobb méterű hulladékokat a tárolókba. Október 23-án, pénteken a Keleti temető parkolójában, az Újvidéki utca és a Szent Illés tér találkozásánál találhatók meg a konténerek. A topolyai lomtalanítási akció második hetének első napján, október 26-án, hétfőn a Széles utcában a zsidó temető és a trafó közelében, valamint a Vuk Karadžić utca és az A. Šijačić utcák kereszteződésénél találhatók meg a hulladéktárolók. Másnap, kedden a Makszim Gorkij és a Fő utcák találkozásánál, emellett a Pero Segedinac és a Kaszakocs utcák kereszteződésénél helyezhetik el a hulladékokat a polgárok. Október 28-ától, szerdától három helyszínre érkezik a konténer, a Josip Merković és a Bosznia utcák kereszteződéséhez, a Jovan Mikić és az Isztria utcák találkozásához, valamint a Kiss Lajos városrészbe. Másnap, csütörtökön a Becsei út és a Gombos János utca kereszteződéséhez, a vásártérre, a Cufika vendéglő mellé, majd az Élmunkás és a Szarajevói utcák sarkára, a játszótér mellé helyezik ki az illetékesek a hulladéktárolókat. Pénteken a Pavle Mićunović utcában, az Otthonnál, a Spasenije Cane Babović és a Dragutin Matić utcák kereszteződésénél, valamint a Lenin és a Tito marsall utcák találkozásánál, a Gomex üzlettel szemben találhatók meg a konténerek.
Nyitókép: Archív



