A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával kirándulhatnak a harmadik osztályos diákok ebben az évben is. A kirándulás 2026.október 13. és 30. között valósul meg és összesen 65 általános iskola 1374 tanulója, illetve kísérő tanára (1254 tanuló és 120 kísérő tanár) vesz részt a programban. A magyarkanizsai gyerekek csütörtök reggel indultak útnak a könyvtár elől, ahol már izgatottan várták a busz érkezését. Az osztálykirándulás-program célja hogy minden vajdasági magyar tanuló megismerje Vajdaság természeti adottságait, épített örökségét, múltját, hagyományait, híres szülötteit, és egy maradandó emlék legyen az osztályközösség számára az együtt töltött nap. A magyarkanizsai diákok indulásakor jelen volt Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatásért felelős tagja, és el is mesélte, hogy milyen célból hozták létre ezt a programot, mely a tanulók utaztatását tűzte ki célul. Hangsúlyozta, hogy az egynapos kirándulás teljes költségét, beleértve az utazási költségeket és a belépőjegyeket is, Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően a Magyar Nemzeti Tanács állja.
A magyarkanizsai diákok csütörtök reggel indultak kirándulni (Fotó: Bajić Jenei Klementina)
– A kirándulás az általános iskolák magyar tannyelven tanuló harmadik osztályos tanulóira vonatkozik. A harmadik osztályos tanulók Újvidékre utaznak, kivéve az újvidéki, a tiszakálmánfalvai, a temerini és a szenttamási tanulókat, mert ők Nyugat-Bácskába látogatnak el. Újvidéken a résztvevők megtekintik a Péterváradi erődítményt és a kazamata rendszert, sétálnak a belvárosban, majd megtekintik a Vajdasági múzeumot. A Nyugat-bácskába érkezők ellátogatnak Doroszlóra. Régiónk legfontosabb kegyhelyével ismerkednek meg és élvezik az őszi napsütést a templom előtti parkban. Ezután Bácskertesre utaznak, ahol megismerkednek Bácska hagyományaival és népviseletivel, majd az utazás folytatásaként Zomborba látogatnak, Szerbia legzöldebb városába. Városnézés a megóvott belvárosban: Városháza, fősétány, Karmelita templom, Vármegyeháza- amelyben az ország legnagyobb festménye található A Zentai csata – mondta Varjú Potrebity Tatjana.
Az idei évben is elkészült a tanulók és kísérőik számára összeállított útikalauz, amely a Mók, a róka nevet viseli és az osztálykirándulás során látogatott helyszínekről tartalmaz érdekes, gyerekeknek szóló információkat, tudnivalókat és érdekességeket. A kiadvány célja, hogy a tanulók még tartalmasabb és élménydúsabb módon vehessenek részt a kiránduláson, valamint, hogy játékos formában bővíthessék ismereteiket. A kalauzt minden harmadik osztályos tanuló és osztálytanító részére eljuttatták nyomtatott formában is, hogy azt magukkal vihessék az utazásra.
Nyitókép: Bajić Jenei Klementina felvétele



