Minden este elalvás előtt jut eszembe, hogy már megint nem találtuk ki közösen a családdal, mi legyen a másnapi ebéd. Ez egyébként rajtam kívül senkit sem érdekel, mindenki csak ebédelni akar, lehetőleg finomat, ízleteset, neki tetszőt, de annak kigondolásában, hogy mi legyen az, jórészt magamra maradok. Aztán időről időre azon kapom magam, hogy hetek óta ugyanazt az 5–6 fajta ételt esszük, mert rendre azok jutnak eszembe és nincs is kedvem új étkeken agyalni. Még az a jó, hogy nem nekem kell megfőzni. Elég csak kigondolnom és beszereznem, édesanyám elkészíti, de így is az agyamra megy. A vasárnap estét szeretem a legjobban, mert hétfőre sosem főzünk frisset, akkor mindig a vasárnapi maradékot fogyasztjuk el és valójában nem szeretem a melegített ételt, de megelégedéssel tölt el, hogy semmi újat nem kell kigondolnom és semmit sem kell hozzá megvennem. Egyébként ilyen szempontból még a szombatot is szeretem, mert akkor meg sokszor burekot ebédelünk. Több fajtát is veszünk, túrósat, csülköset, almásat és sonkásat és felezgetjük őket.
