Nagy szükség volt a Belgrád–Szabadka vasútvonalra. Ezt bizonyítják a hétvégi, elsősorban az este 8 órakor Szabadkáról induló járatok is, amikor alkalmanként szinte egy gombostűt sem lehet leejteni az utastérben. Legalábbis így volt most vasárnap, amikor a jegypénztáron indulás előtt már nem lehetett jegyet váltani, eladták mindet, ám ez nem akadályozta meg az utasokat abban, hogy jegy nélkül üljenek (álljanak) fel a vonatra. De nemcsak vasárnap este ilyen vagy hasonló a helyzet, hanem munkanapokon is, több esetben a délután 6 órakor Belgrádból induló járaton. Nagyon sokan ugyanis a fővárosban vállalnak munkát Újvidékről, és hiába indul szinte félóránként vonat a két székváros között, Belgrád és Újvidék között szinte mindig a munkaidő végén hatalmas a tumultus. Egy év után (a Belgrád–Szabadka vonalon a személyforgalmat ugyanis 2025. október 8-án indították el) lehet, hogy az üzemeltetőknek már el kellene gondolkodniuk azon, hogyan lehet a négy kocsiból álló szerelvényeket bővíteni, legalábbis a népszerűbb járatokon. Esetleg sűríthetnék a menetrendet is, különösen a forgalmasabb napokon, hogy mindenkinek kényelmesen teljen az a fél-háromnegyed óra – vagy a Belgrád és Szabadka közötti utazás esetében a csaknem 80 perc. Egyébként nemcsak az utazás ideje csökkent a vasúti forgalom elindításával, hanem az utazási költségek is. Amíg Belgrád és Szabadka között a Soko esetében a jegy 1264 dinárba kerül (alkalmazáson keresztül), addig városközi busszal 1880 és 2400 dinár között mozog, a közúti busztársaságtól függően.
Molnár Edvárd archív felvétele
A Belgrád és Szabadka közötti vasútvonal története az 1880-as évekre tekint vissza, ugyanis 1882 és 1884 között építették ki az első szerbiai vasút részeként, az akkori Zimony–Belgrád–Niš vonalhoz és a Monarchia hálózatához kapcsolódva. Az első szerelvény 1883-ban érkezett meg Újvidékre Szabadka felől, és az egész vonalat 1884-ben adták át a forgalomnak. Azóta sok mindent átélt már ez a vonal, a kezdeti fellendüléstől, annak hanyatlásáig, majd szüneteltetéséig. A 21. század elején ugyanis ezen a Szabadka és Belgrád közötti vonalon közlekedő vonatokon 30–70 kilométer óránkénti sebességre csökkentették a haladási sebességet. Órákat vett igénybe Szabadkáról eljutni Belgrádba és fordítva. Emiatt az utasok inkább átpártoltak az autóbuszokhoz.
Ám az említett vonal nemcsak a személyforgalom, hanem a teherforgalom számára is fontos, ezért 2014-ben az a döntés született, hogy Belgrád és Budapest között felújítják ezt a 350 kilométer hosszú szakaszt. Ennek kapcsán 2017-ben írták alá a munkálatok első fázisának korszerűsítésére vonatkozó megállapodást. Az utolsó vonat a felújítás előtt Szabadka irányából 2019. január 31-én futott be a belgrádi vasútállomásra. Azóta a vasúti sínek is más irányt vettek, már nem a Száva partjára futnak be, hanem a Topčider lábánál található Prokop állomásra, az lett ugyanis a főváros fő vasútállomása. Bár már évek óta működik, az utasok többsége még mindig idegenkedik ettől az állomástól, amit mint kiderült, fel kell újítani, meg kell erősíteni, biztonságosabbá kell tenni, annak ellenére, hogy egy új állomásépületről van szó. Annak, aki először érkezik erre az állomásra, nem a legegyszerűbb feltalálnia magát, sőt nehézkes a közlekedés is, mert a mozgólépcső nem működik, sokszor a lift sem, így az álló mozgólépcsőn szokták az utasok felvonszolni a csomagjaikat. A vonat ugyanis a földalatti peronokról indul és ide fut be.
Az újbelgrádi vasútállomás már másodszor áll felújítás alatt (legalábbis az elmúlt években), mert a korszerűsítés után derült ki, hogy a közlekedés okozta megterhelés miatt meg kell erősíteni a vasúti felüljáró tartóoszlopait is. Belgrádból ugyanis több környező településre Beovoz járatok indulnak, Újvidékre 2022-től, amióta pedig elindult a gyorsvonat, azóta szinte félóránként indulnak járatok. Jövőre, az ígéretek szerint, már a repülőtérre is el lehet jutni vonattal. A hónapok óta tartó munkálatok várhatóan az év végéig befejeződnek Újbelgrádban. Addig viszont az építkezési terület közepén vagy azon keresztül lehet felszállni a vonatra (kivételt képeztek az utóbbi hetek, ugyanis a vonat a Tošin bunar állomáson állt meg, megnehezítve az Újbelgrádban élők és dolgozók helyzetét).
Az építkezés ugyanakkor az egész Belgrád–Szabadka vasútvonalat végigköveti még most is. A Belgrád és Újvidék közötti kétvágányú vasút, mint már említettem, egyre népszerűbb, hiszen az utazás mintegy fél órát vesz igénybe, és még parkolóhelyet sem kell keresni. Mindkét város egyik legsúlyosabb problémája ugyanis az autóközlekedés és a parkolóhiány. Így tehát sikerprojektumnak nevezhetjük ezt a beruházást, amit sajnos csupán két év működés után beárnyékolt az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása okozta tragédia, amelyben 16 személy életét vesztette, egy személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Ez az állomás 2024. november 1-je óta nem fogad utasokat, Péterváradra helyezték ki az újvidéki vasútállomást egészen tegnapig. A péterváradiakra nehezedő utastömeg arra kényszerítette a városatyákat, hogy más alternatív megállóhelyet találjanak, így ettől a héttől ideiglenesen bár (meghatározatlan időre), de a rumai út melletti állomás működik újvidéki állomásként. Miután hiányos volt az itteni infrastruktúra, számos plusz beruházásra került sor: lift épült, kerékpártartókat alakítottak ki, parkolót, illetve buszjáratokat indítottak el a város irányába. De hogy valójában hogyan fog az itteni megálló működni, és a lakosságnak, az Újvidékre utazóknak milyen nehézségeket okoz majd, még csak most fog igazán kiderülni.
Hogy mikor kerül vissza a rend az újvidéki vasúti közlekedésben, nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy az újvidéki vasútállomás épületét mikor használhatják újra. Bejelentések szerint a topolyai és a szabadkai vasútállomás épületei azonban decemberre elkészülnek. Másodszor újítják fel azokat is, ugyanis 2022-ben már dolgozott a kínai kivitelező cég ezeken az épületeken is, de az újvidéki tragédia után végül nem nyitották meg azokat az utasok előtt. Egyébként a Szabadka és Belgrád közötti útvonalon a vonatot még 2024 novemberében, majd decemberében tervezték elindítani, ám éppen a tragikus baleset és az ez után indult tüntetések miatt nem valósult meg, csupán egy évvel később. A topolyai és szabadkai épület újbóli felújítása az idén kezdődött meg ismét azzal, hogy Szabadkán láthatóan nagy, kőműves munkálatok zajlanak, de arról, hogy pontosan mit csinálnak, és miért, hivatalosan senki sem rendelkezik kimerítő válasszal. A minisztérium hárítja illetékességét, a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (Infrastruktura železnice Srbije) vállalat pedig nem válaszol a kérdéseinkre.
Kérdéses volt ugyanakkor az is, hogy mikor juthatunk el Budapestre is ezzel a nagy sebességű Soko (Sólyom) vonattal. Az első ígéretek szerint már az idén márciusban, majd áprilisban, végül a nyári hónapokban szerették volna leindítani. Ma már tudjuk, hogy Belgrád és Budapest között csak decemberben indulhat el a személyforgalom, a magyarországi szakaszon ugyanis még folynak a tesztelések.
Ám, ahogy a két főváros között elindul a személyforgalom (a teherszállítás ugyanis már az idén február óta működik), már csak egy lépés, és Bécsig tudunk majd vonattal is utazni. Talán még ebben az évben.
Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele



