Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.
Ma délben megemlékezést tartottak a szabadkai Városháza dísztermében az elhunyt Stevan Bakić polgármester emlékére. A megemlékezésen részt vettek az elhunyt családtagjai, barátai, munkatársai, tisztelői, valamint a köztársasági, tartományi és városi szervek, illetve intézmények számos képviselője. Stevan Bakić hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 60. évében hunyt el. Halála miatt a szabadkai Városi Tanács október 12-ét gyásznappá nyilvánította a város területén.
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke beszédében Stevan Bakić hazaszeretetét és a Szabadkán élő nemzeti közösségek iránti tiszteletét emelte ki.
– Stevan Bakić nagy hazafi volt, nagybetűs szerb, ugyanakkor megértette Szabadka gazdagságát és az itt megélt együttélést. Megértette a szerb és a magyar közösség, a horvátok, a bunyevácok és mindazok együttélését, akik itt élnek. Sikerült a közösség javára tevékenykednie – hangsúlyozta.
Molnár Edvárd felvétele
Miloš Vučević felidézte azt is, amikor Stevan Bakić tavaly ősszel súlyos műtéten esett át, és a kórházi kezelés idején sem kért kiváltságokat.
– Öt-hat beteggel feküdt egy kórteremben, és, kedves barátaim, mindegyiküknél bátrabb és derűsebb volt. Nem kért különleges státuszt, külön szobát vagy kiváltságokat, derűs és jókedvű volt. Az utolsó napjáig nem mutatta meg, mivel küzd, mivel kell szembenéznie, és ezt a keresztet becsülettel viselte. Méltóságteljes ember volt – mondta.
Molnár Edvárd felvétele
Srđan Samardžić, Szabadka polgármestersegédje beszédében Stevan Bakić városvezetői munkájáról és a polgárokhoz fűződő kapcsolatáról emlékezett meg. Kiemelte, hogy a polgármester fontosnak tartotta a személyes találkozásokat és az emberek problémáinak megismerését.
– Olyan emberre emlékezünk, aki életét és munkáját annak a városnak szentelte, amelyet szeretett, az itt élő embereknek és a hazájának. Hitt abban, hogy a polgármesteri tisztség nem csupán a Városházán viselt felelősség, hanem kötelesség is, hogy az ember ott legyen a polgárok között, meghallgassa őket, megértse gondjaikat, és megoldást keressen a problémáikra. Elkötelezett volt a munkája iránt, és tudta, hogy a polgármesternek elérhetőnek kell lennie a polgárok számára. Meghallgatta kéréseiket és problémáikat, és igyekezett segíteni ott, ahol szükség volt rá. Tudta, hogy minden kérés mögött egy ember, egy család, valakinek a mindennapi gondja és az a remény áll, hogy megértésre talál – fogalmazott.
A polgármestersegéd hangsúlyozta, hogy Stevan Bakić, szerette Szabadka szellemiségét, sajátosságait és polgárait, valamint őszintén és mélyen szerette Szerbiát.
Molnár Edvárd felvétele
Jasmina Stevanović, a Szerb Haladó Párt szabadkai szervezetének nevében búcsúzott az elhunyt polgármestertől. Beszédében az elhunyt emberi tulajdonságait idézte fel, hangsúlyozva, hogy nem egy tökéletes, hanem egy valódi embertől vesznek búcsút.
– Ma nem egy tökéletes embertől búcsúzunk, mert tökéletes ember nem létezik. Egy valódi embertől búcsúzunk, az erényeivel, a temperamentumával, a tréfáival, a küzdelmeivel, a hibáival és a gyengeségeivel együtt. Olyan embertől, aki tudott hangos lenni, de akinek a csendje most mindennél hangosabban beszél majd. Mert vannak hangok, amelyek megszűnnek hallatszani, de soha nem némulnak el teljesen – fogalmazott.
Jasmina Stevanović a párttársak nevében is köszönetet mondott.
– Mindazok nevében, akik ma itt vannak, Szerbia legészakibb városában, és azok nevében is, akik nem fértek be a terembe, de a Szerb Haladó Párt családjához tartoznak. Mindazok nevében, akik veled együtt indultak el a Szerbia megőrzéséért vívott sorsdöntő küzdelemben. Azok nevében is, akikkel elváltak útjaitok, és nem volt alkalmatok megbánni a történteket, beszélgetni és megbocsátani egymásnak. Köszönjük, hogy hittél bennünk. Köszönjük, hogy velünk együtt küzdöttél. Köszönjük, hogy szeretted a pártodat és a hazádat – mondta.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele



