Az Európai Unió szerbiai küldöttsége közölte, hogy az EU figyelemmel kíséri a közelgő szerbiai parlamenti választások kampányát. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi normáknak megfelelő, szabad, tisztességes és átlátható választások elengedhetetlenek ahhoz, hogy Szerbia teljesítse az uniós csatlakozáshoz szükséges demokratikus feltételeket.
A küldöttség közleménye szerint a választási folyamat tisztaságának biztosítása a hatóságok és valamennyi érintett szereplő felelőssége, a politikai vezetőknek pedig hozzá kell járulniuk a békés és demokratikus légkör megteremtéséhez.
Az EU emlékeztetett az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) a választási folyamat javítására vonatkozó korábbi ajánlásaira. Kiemelte, hogy Szerbia polgárai olyan kampányt várnak el, amely tiszteletben tartja a politikai pluralizmust és a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint mentes a félretájékoztatástól, az uszító retorikától és az erőszaktól.
Nyitókép: BETAPHOTO/MILOS MISKOV



