Költő és hírlapíró volt, a Kisfaludy-társaság rendes tagja, a 19. század második felének egyik legeredetibb magyar költője. Életútja szorosan összekapcsolódott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméivel. Fiatalon Petőfi Sándort tekintette példaképének, és amikor 1847-ben végleg Pestre került, bekapcsolódott a reformkor fiatal értelmiségének életébe. A Pilvax kávéházban került kapcsolatba a forradalmi ifjúsággal, ismerte Petőfit, Jókai Mórt, Lauka Gusztávot, valamint Vas Gerebent is. Fiatalkorában vándorszínészként Nagybecskereken is fellépett, akárcsak Bácska több városában. A márciusi forradalom eseményeiben aktívan részt vett, majd 1848 augusztusában önként honvédnek jelentkezett, és a szabadságharcban hadnagyi rangig jutott. Miután részt vett a roppant hidegről emlékezetes téli bánsági hadjáratban, megkapó prózában ecsetelte a Dél-Bánátban, főképpen Nagybecskereken és Pancsován látottakat és tapasztaltakat (Egy honvéd naplójából[1]). A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, majd az osztrák hadseregbe sorozták. A forradalmi eszmékhez való ragaszkodását később sem adta fel: a kiegyezést is elutasította, ezért politikai nézetei miatt gyakran került szembe korának hivatalos irodalmi és politikai köreivel.[2] Barátság fűzte őt a Milkó Izidorhoz, többször meglátogatta őt Szabadkán, s néha Palicson is hetekig időzött.[3]
(Talán) utolsó látogatásáról Vajda János Szabadkán címmel 1896 júniusában a zombori Bácska is beszámolt.[4] „Vajda János a napokban Szabadkán időzött, ahol nagyon érdekes módon lett a legszívélyesebb tüntetések tárgya. Bevetődött valami nyári mulató helyre s ott rendes szokása szerint meghúzódott egymaga, egy félreeső asztal mellé. Abban a kertben ugyanakkor, nagy pohárkoccintgatás között ünnepelte a város előkelő polgársága a szabadkai banderistákat, amikor az egyik köszöntő holmi költészetről, irodalomról s annak egyik legkiválóbb kitűnőségéről kezdett beszélni. Vajda János fél füllel odafigyel s egyszerre – őszinte rémületére– azt veszi észre, hogy tulajdonképpen ő róla van szó. Már menekülni akart, amidőn felharsogott az »éljen Vajda János« – a szabadkaiak körülfogták Vajdát s úgy megéltették, olyan szivélyesen, lelkesen és magyaros őszinteséggel fejezték ki előtte hódolatukat és tiszteletüket, hogy Vajda – aki egész életében kerülte az efféléket –, egészen elérzékenyedett miatta, s észrevehető volt rajta, hogy most az egyszer ez a rögtönzött ováció neki nagyon jól esett.”[5]
Milkó Izidorral Vajda annak idején Milosavljević révén ismerkedett meg. Milkó fiatalabb volt Vajdánál, mégis hamarosan a költő egyik lelkes tisztelőjévé és támogatójává vált. 1886-ban, amikor Vajda újabb műveinek kiadásához előfizetőket gyűjtött, Milkó eredményesen dolgozott Szabadkán: a város lakosságát meg tudta nyerni a költő számára, és Vajda leveleiben hálásan számolt be a szabadkaiak lelkesedéséről. A költő szinte meghatottan írta, hogy Szabadka úgy viselkedik, mintha nem is Budapest, hanem maga volna az ország kulturális központja. A levelekből az is kiderül, hogy Vajda nagy jelentőséget tulajdonított Milkó közreműködésének.[6]
A levelek 1885 és 1895 között keletkeztek, és nem pusztán irodalmi ügyekről szólnak. Vajda gyakran „kedves kollégának”, „kedves bajtársnak”, sőt bizalmas hangon „örök hívének” nevezi Milkót. Kéziratokat, jegyzeteket is küldött neki, és arra kérte, hogy azokat felhasználhassa írásaiban. Ez arra utal, hogy Milkó nem csupán barátja, hanem Vajda műveinek egyik fontos közvetítője és népszerűsítője is volt. [7]
Milkó Izidor nagy odaadással vett részt abban az 1886-ban írók és újságírók által kezdeményezett előfizető-gyűjtő munkában, amelynek célja egy kétkötetes gyűjteményes Vajda-kiadvány volt. Összesen 39 író vett részt ebben a megmozdulásban. A kiadvány – egy kötet próza és egy kötet vers – valóban megjelent, s még csak azt sem mondhatjuk róla, hogy a kritika kedvezőtlenül fogadta volna. Mégis az eredmény inkább lesújtó volt, mint biztató.[8]
Vajda számára nemcsak a szabadkai emberek, hanem maga a város és a környék természete is vonzó volt. Szenvedélyes vadász lévén Milosavljević társaságában rendszeresen vadászott a környéken, többek között a Ludasi-tó vidékén. Szabadka egyfajta menedéket jelentett számára a főváros zajától, irodalmi konfliktusaitól és anyagi gondjaitól.[9]
A szabadkai élmények Vajda írásaiban is megjelentek. Különösen érdekelte Szabadka soknemzetiségű társadalma. Szerb értelmiségi ismerőseiről rokonszenvvel írt, és örömmel tapasztalta, hogy érdeklődnek a magyar irodalom és művészet iránt. Palicsi tartózkodása során a bunyevác lakossággal is közelebbi kapcsolatba került, és rokonszenvesen mutatta be őket.[10]
[1] 1Vajda János: Egy honvéd naplójából. Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor Budapest: Neumann Kht., 2003 (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/06100/06112/html/gmvajda0008.html)
[2] Lásd: Kerekes György: Vajda János élete és munkái. Budapest, 1901; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Vajda János] (elektronikus forrás: mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm)
[3] Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958
[4] Vajda János Szabadkán. Bácska, 1896. Jún. 19.
[5] Uo.
[6] Lásd: Scheiber Sándor-Zsoldos Jenő: Vajda János levelei Milkó Izidorhoz. Irodalomtörténeti füzetek 15. szám. Magyar Tudományos Akadémia, 1958
[7] Uo.
[8] Uo. 9.
[9] Uo. 8.
[10] Szerbek és bunyók. Barta János (szerk): Vajda János összes művei, V. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest, 150–155.
Nyitókép: Vajda János
