Az elmúlt napokban tartalmas és mozgalmas gyermekheti programsorozatot tartottak Topolya község valamennyi általános iskolájában és óvodás csoportjában. A rendezvényeken a sport, a rekreáció, a szórakozva tanulás és a tanulva szórakozás egyaránt helyet kapott. Bácskossuthfalván, az Id. Kovács Gyula Általános Iskolában bonyolították le az egyik legkülönlegesebb programsorozatot Magyar népművészet hete címmel, az Ady Endre Művelődési Központ és az Értük – Egyesület a Moravicai Gyermekekért közös szervezésében. A diákok a múlt héten magyar népi motívumokkal készült alkotásokkal díszítették fel a termeket, az ebédlőt és a teremajtókat. Hétfőn délelőtt kézműves-foglalkozást tartottak a tanintézmény folyosóján és a tornateremben az Ady Endre Művelődési Központ Tarka Virág kézimunkacsoportjának tagjaival. Kedden Toldi István közreműködésével a mesemondásé volt a főszerep, emellett a tanulók egy bábelőadást is megtekintettek a színházteremben. Szerdán hangszerbemutató zajlott a Fokos zenekarral, valamint népiének-tanulás Kisimre Szerda Annával. A gyerekek ellátogattak az Emlékházba is, ahol a Közös kun örökségünk című tárlatot tekintették meg, ami nagykunsági kunhímes és szűcshímes kézimunkákat mutat be. Csütörtökön sportnap zajlott a tanintézményben, a fiúk fociztak, a lányok versenyeztek és népi játékokat játszottak. Pénteken táncház kezdődött az alsósoknak az iskolában Lestár Antunović Karolina és Kotek Lóránd vezetésével. A felsősök az Echo Gyermek- és Ifjúsági Központban táncoltak Szakács Tamással és Szakács Nikolettel, akiknek a talpalávalót a Csalóka zenekar szolgáltatta. Este teadélután kezdődött a nyolcadikosok szervezésében. A programsorozat október 12-én, hétfőn zárul a Fekete mese című bábszínházi előadással az óvodában. A programsorozat lebonyolítását a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Bácskossuthfalva helyi közössége támogatta.
Nyitókép: Id. Kovács Gyula Általános Iskola



