Az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai a mai naptól ismét az iskola főépületében járnak órákra, miután befejeződtek a főtető kupolájának felújítási munkálatai.
A tanulók 2025 szeptembere óta három másik iskola épületében folytatták tanulmányaikat, ami jelentős elégedetlenséget váltott ki az érintettek körében. Az ügy miatt komoly felháborodás alakult ki, és a szülők is tüntetéseken adtak hangot tiltakozásuknak.
Žarko Mićin, Újvidék polgármestere szombaton látogatott el a Jovina gimnáziumba, ahol bejelentette, hogy a diákok a korábban kitűzött, október 15-i határidő előtt visszatérhetnek az iskola főépületébe. Elmondása szerint ez Újvidék városa, a Tartományi Kormány és az iskolavezetés közös erőfeszítéseinek köszönhető.
Mićin azt is hangsúlyozta, hogy a város a jövőben is támogatja a gimnázium fejlesztését. A tervek között szerepel az iskola dísztermének felújítása, valamint további épületfelújítási munkálatok elvégzése.



