„Abszurd világban élünk”

Mrožek Strip-tease című darabját mutatta be szombaton, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Puskás Zoltán rendezésében; a rendező egyben a díszlet- és jelmeztervező is. Mrožek 1961-ben írta meg ezt az egyfelvonásos drámáját, ami azóta is alapmű, és az egyik legmeghatározóbb abszurd színházi szatíra. Két úrról szól, akik számukra ismeretlen okokból egy ismeretlen zárt térbe kerülnek, ahol a Kéz elkezdi őket irányítani. Puskás Zoltánnal a bemutató apropóján az előadásról beszélgettünk. 
Nem először rendezel a KDSZ-ben, hogyan fogadtad az újabb felkérést? 
– Mészáros Gábor, az igazgató küldött egy fotót, amin kedvesen mosolyogtak Góli Kornélia dramaturggal és Szerda Zsófi rendezőasszisztenssel. Rögtön lájkoltam a képet, és kívántam nekik, hogy érezzék jól magukat. Azután kiderült, hogy a fotót nem csupán kedvességből, ok nélkül küldték, hanem azért, mert rám gondoltak a rendezést illetően. Nekem akkor úgy megdobbant a szívem, hogy ujjongtam, mint egy kisgyerek. Bevallom őszintén, elkezdtem ugrálni a szobámban. Megörültem, mert legutóbb is nagyon jó volt itt dolgozni. 
Mennyire ismerted ezt a Mrožek-művet? Rendezőként hogyan álltál hozzá? 
– Emlékszem, hogy láttam a pont harminc évvel ezelőtti előadást, amit Kálló Béla rendezett, de már nem sok maradt meg bennem. Ez egy egyfelvonásos kamara-előadás, legfeljebb egyórás, és mi tartjuk magunkat a Mrožek-műhöz. Persze bárhogyan lehet alakítani, rendezői koncepciótól függ, de úgy voltam vele, hogy amennyiben ezt a szöveget bántjuk, akkor elveszik a lényege. Finoman próbáltunk hozzányúlni, hogy ne sérüljön meg. Mrožek tűpontosan írta le a drámát. Ha nem követjük, akkor nem Mrožek Strip-tease-ét láthatja a közönség, hanem egy koncepcionális előadást. Ezért is fontos ezt a darabot jól kezelni, mert ha kicsúszik a kezünk közül az abszurditása és a többrétegűsége, akkor szétesik az egész. Ha azonban tartjuk magunkat Mrožek szövegéhez, akkor minden egyes mondata eljut a nézőkhöz, még úgy is, hogy a szerző sok mindent elrejtett a sorok között. Annak ellenére, hogy elsőre úgy tűnhet, mint egy klasszikus darab, mégsem az, mert nincsenek benne helyzetek. Egy nagy helyzet van, amibe a két főszereplőnk kerül. Ekkor még nem derül ki róluk szinte semmi sem, de bizonyos mondatokat elejtenek, amelyekből a nézők következtetni tudnak. Ez egy abszurd szöveg, és az előadás sem lesz szokványos, elvégre abszurd világban élünk. Díszletileg is olyan helyszínt kellett kitalálni, ami nem konkrét, mert a darab sem egy konkrét történet. A legfélelmetesebb a mű kapcsán, hogy az idők folyamán semmit sem vesztett az aktualitásából. Forog a világ, csak mi maradunk benne ugyanazok.
Mit szóltál a szereposztáshoz? 
– Legutóbb A három nővért rendeztem a KDSZ-ben, de három színésszel dolgoztam: Mészáros Gáborral, Kucsov Borisszal és Búbos Dáviddal. Amikor kiderült, hogy a Strip-tease két úrra lett írva, nem repestem az örömtől, mert így a színésznők megint kimaradtak. Mészáros Gábor viszont azt mondta, ők kapnak más feladatokat, így ez némileg megnyugtatott, és legalább Verebes Andreának jutott egy kis szerep, ő lesz a Kéz. Annak viszont örülök, hogy újra dolgozhatok Kucsov Borisszal, és most először Ágyas Ádámmal, ők játsszák az I. és a II. urat. 
Nagy produkciókat is készítettél. Ahhoz képest milyen az, amikor kamara-előadást rendezel?
– Nagyon szeretem, mert három színészre maximálisan jut idő. A nagy, sokszereplős produkcióknál, ha két hónap is a rendelkezésünkre áll, akkor sem tudunk mindenkivel annyit foglalkozni, mint amennyit elvárnak vagy kellene. A kis produkcióknál minden apró mozdulatra reagálhatunk, hogy az jó-e vagy sem, és maximálisan odafigyelve tudunk eljutni egyik lépésről a másikra. Ugyanakkor ez fárasztó is a színészeknek, mert folyamatosan igénybe veszi őket. Azért is szeretem ezeket a kamara-előadásokat, mert emberközeliek, és emberi sorsokat taglalnak. A Strip-tease-t pedig különösen izgalmas a KDSZ-ben készíteni, mert verbális színházról van szó. Sok stílusban dolgoznak a KDSZ színészei, ami nagyon jó, és sok esetben rendezői színházzal foglalkoznak, de ez most teljesen más. Ettől is lehet egyszerre érdekes és nehéz a színészeknek, hogy itt nincs sok kapaszkodó. Ahogyan a cím is mondja, csak a lecsupaszított pszichikai és fizikai állapot van, és addig a lecsupaszításig nem sima úton jutnak el a szereplők.
Milyen színházi munka vár rád a jövőben? 
– Az Újvidéki Színházban Keszég László rendezőnek asszisztálok a Spamalot musicalhez, majd a Szerb Nemzeti Színházban Sterija műve alapján a Kir Janját rendezem.