Gyerekzsivaj, zene, felhőtlen kacaj és óriási sürgés-forgás fogadta azokat, akik pénteken délelőtt beléptek a topolyai Nikola Tesla Általános Iskola ajtaján. Az udvar csordultig telt diákokkal, tanárokkal, szülőkkel és más érdeklődőkkel, hiszen a tanintézet hagyományos kukoricanapját tartották meg, illetve az annak keretében megszervezett jótékonysági vásárt. Mivel több más oktatási intézménnyel ellentétben ebben az iskolában nem volt pénteken délelőtt bombariadó, így semmi sem akadályozta meg a napi tervek megvalósítását.
– Pénteken kukoricanap, kukoricafesztivál volt, de az idén ennek a módosított verzióját szerveztük meg: mivel a termésből hiány van – és sok játékot, amely kukoricacsöveket vagy magát a termést igényli, nem tudtunk megszervezni –, vásárt szerveztünk, amelyen mindenki részt vett – mondta Tóbiás Csilla pedagógus. – Ez mindig izgalmas és népszerű rendezvény, különféle dolgokat árulnak: nagyon sok házi édes vagy sós süteményt, apróbb játékokat, és még azt is láttam, hogy szolgáltatást nyújtottak: két helyen frizurákat készítettek, illetve a lányok körmöt festettek.
Danilo Mandić, az intézmény igazgatója elárulta, a vásár bevételének sorsáról a diákparlament dönt, de minden bizonnyal valamilyen humanitárius célra vagy iskolai eszközökre, a gyerekek felszerelésére fogják fordítani.
A kukoricanap más izgalmakat is rejtegetett a résztvevők számára, az iskola például kiállítást rendezett a diákok őszi tematikájú fényképeiből, emellett a kukoricából készült jelmezeiket is bemutatták azok a tanulók, akik családjukkal együtt időt és energiát nem sajnálva dolgoztak az alkalmi öltözéken. Az igazgató elárulta, a jelmezverseny mind a kilenc résztvevője ingyenes jutalomkirándulásban részesül.
A rendezvény a gyerekheti programsorozat utolsó napján valósult meg. A hét során a diákok filmnézésen, kvízen vettek részt, valamint sportjátékokban, a Csáki Lajos Általános Iskolával szervezett meccseken, zsákban ugrásban és tojáshordásban próbálták ki magukat. Csütörtökön papucsnap volt, a hét folyamán pedig mindennap kiválasztottak egy színt – pénteken a rózsaszínt, illetve a lilát –, amelybe a diákok és tanárok az adott napon öltöztek.
Nyitókép: Vojter Kitti



