2026. október 12., hétfő

Új felületet indított a VMP

A szervezet a Közösségi Jelzőfény rendszerében várja a polgárok kérdéseit, jelzéseit

A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) közleményben tájékoztatta a Magyar Szó szerkesztőségét, hogy elindította a Közösségi Jelzőfény polgári bejelentések, észrevételek fogadására alkalmas felületet (vmplenum.rs/jelzofeny/). Kiemelik, a jelzések felelős feldolgozásával láthatóvá tehetik a visszatérő helyi problémákat, személyes profilalkotás nélkül. „A Vajdasági Magyar Plénum 2025. július 3-i bejegyeztetése óta folyamatosan kapja a közösség üzeneteit, kérdéseit és jelzéseit. Az azóta érkezett visszajelzéseket egy új rendszer segítségével rendszereztük és dolgoztuk fel. Ezekből kirajzolódtak a visszatérő problémák és azok a helyzetek, amelyekben az emberek segítséget, választ és intézkedést várnak.” – olvasható a közleményben.

A szervezet által konkrét ügyként megnevezettek felsorolása mellett aláhúzzák, minden, érdemben feldolgozható ügyhöz konkrét lépéseket igyekeznek rendelni. Rámutatnak, megkeresik az illetékes intézményeket és hatóságokat, sürgős veszély esetén haladéktalanul értesítik őket e-mailben, hivatalos levélben, szükség esetén telefonon is. Követik a válaszokat és a vállalt intézkedések teljesítését, hangsúlyozzák a közleményben. „A Jelzőfény nyilvános ügykövető felületén bemutatjuk az ügyek részleteit, dokumentumait, a megoldási javaslatokat és az igazolt előrehaladást. A százalékos mutatók előre meghatározott, bizonyítékokkal alátámasztott mérföldkövek teljesítését jelzik.” – emelik ki. A jelzőfénnyel azt szeretnék elérni, hogy a polgárok tapasztalatai, kérdései és javaslatai látható súlyt kapjanak a közösség ügyeinek intézésében, nyomatékosította közleményében a VMP, valamint aláhúzta, hogy anonim bejelentésekre van lehetőség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel