Kilátó
A régi és ritka érzékenyít igének ’fogékonnyá tesz’ is lehet a jelentése. Ebben az értelemben alapjául szolgál a szociális vonatkozású érzékenyítés szónak.
1. rész
Töprengések régi harangszó hallatán
Elhagyták már a harangot,
Csak utolsó hangja cseng még.
„Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.”
Bányai János Tanár Úr szellemisége és munkája meghatározta a vajdasági magyar irodalomszemléletet, ezáltal a közösség egészére is hatott és hat ma is.
Lassan lépek bele.
A folyó nem kérdez.
Néha felült a vonatra, és megtette azt a 140 kilométert a szülővárosáig.
Már nem sokan ismerték fel, meg különben is, olyan egyszerű hétköznapokon érkezett, aminek semmi köze nem volt semmihez.

