Az itthon horizontjai

Kovács Pécskai Emese képzőművész, pedagógus, közösségszervező, építőmester, felújításkoordinátor, udvarszépítő, honlaptervező és -szerkesztő, környezetvédő, szülőtáj-rajongó – a gyökerekig hatoló kutató. Nő: aki a teljességben hisz. Aki hiszi a természet, az örökség és az ember, emberség együttállásának és teremtő egymásra hatásának erejét, visszavonhatatlan együvé tartozását.

Vagyis én úgy hiszem, hogy ő ebben hisz. Ebben, amit én most próbálok a magam suta módján kibontani. Talán Cs. Simon István egyik ikonikus versét, ha ideidézzük… „Átengedem neked / a szülőtájat / pelyhedző porával / forróságával / érdességével / sóvirágával / és szakadásig feszülő / gyökereivel / gyere!”

Talán ekkor, ezután valamicskét meg tudunk fogalmazni arról a szülőtáj-, érdesség- és szakadásig-feszülő-gyökér-hitről, amely Kovács Pécskai Emese kiforrott sajátja.

*

Az aranyozott fényről kellene beszélni. Nem is arról. Csak arról, hogy: amiként.
Amiként elárasztja a fény… Amiként a lágy suhogás… Amiként a víztükör… Amiként a dob… Amiként az ima… Amiként a dob és az ima… Amiként a dob s az égkorong… Amiként a nád és egy pad… Amiként a láthatatlan templomfal… Amiként a tájjal együtt születő; amiként a tájjal együtt lüktető lélek… Amiként Bácskánk és Bánságunk és Szerémségünk… 

Az itthon horizontjairól volna jó pontosan szólni. Emese itthon-horizontjairól – amely onnantól kezdve, hogy tekintetünkhöz ér, érkezik, azon nyomban a miénkké lesz.

Az itthon horizontjáról mint őszinte teljességről fontos igazán szólni. Faggatni magunkat, egymást vagy épp Szentelekyt.

Az őszinte teljességről: műterem-magányról; mindent-beragyogásról; a diófa Krisztus-korpuszi csodájáról, az örökös, az eljövetel bizonyosságának őrzőjéről; a szakadatlanul minket a tájnak megszülő örökségforrásról.

Micsoda áhítat! Micsoda örömművész(et)! Micsoda oltalom-hit! A körforgás micsoda rendíthetetlen ragyogása, himnusza: felkelő égkorongunk, örök partunk, táncoló gabonatábláink, horizontunk ölelő és marasztaló, termő-teremtő békéje.
Micsoda áhítat! Visszavonhatatlan együvé tartozás: éledés, újjáépülés, tisztaság, kápolna – oratórium.

*

Amiként elárasztja a fény… Amiként magasba nyúl… Amiként felvétetik… Amiként áttűnik… Amiként itt marad… Amiként újból eljő… Amiként hálát ad… Amiként hálára tanít… Amiként átengedi, nekünk, szakadásig feszülő égkorong-gyökereivel…
Amiként átengeded, amiként átnyújtod – köszönjük, Kovács Pécskai Emese!

* Elhangzott október 10-én Szivácon a Szenteleky Kornél-emléknap keretében megnyílt kiállításon.