2026. október 18., vasárnap

A kovászos kenyértől a szappanfőzésig

Moholon kétnapos rendezvényen népszerűsítették a hagyományos mesterségeket és ételeket

A Moholi Családok Egyesülete (MOCSE) ötödik alkalommal tartotta meg péntek és szombat délután a régi mesterségeket bemutató rendezvényét Moholon, a Közösségi Házban. A kétnapos rendezvényen a látogatók előadásokon ismerkedhettek meg a különféle hagyományos népi ételek és italok készítésével, de volt szappanfőző bemutató, illetve kézművesfoglalkozások és népi ügyességi játékok gyerekeknek és felnőttek, továbbá kerekasztal-beszélgetés a régi ízekről és mesterségekről. Világos Tibor, a házigazda egyesület elnöke elmondta, hogy a Régi mesterségek és ízek napja elnevezésű rendezvényükkel jubileumot ünnepelnek, mivel ötödik alkalommal szervezték meg a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége adai-moholi falugazdász irodájának közreműködésével és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.

A látogatóknak pásztortarhonyát főztek házigazdák a Közösségi Ház udvarán

A látogatóknak pásztortarhonyát főztek házigazdák a Közösségi Ház udvarán

– A Moholi Családok Egyesülete ötödik alkalommal szervezte meg az eseményt Moholon. A rendezvény mottója, hogy ismerjük meg múltunkat, hogy építhessük a jövőnket. Ezzel összhangban szerveztük meg kétnapos programot, hogy népszerűsítsük a régi mesterségeket és ízeket, valamint bemutassuk, hogyan lehet felhasználni a népi kultúra gazdag ismeretanyagát a napjainkban is – nyilatkozta Világos Tibor.

A rendezvény pénteki programján az érdeklődők az adai Pergel Annamária előadásában ismerkedhettek meg a kovászos kenyér sütésének fortélyaival, majd a torontáltordai Kiss Kornélia beszélt a befőttekről és lekvárokról, amelyeket régi receptek alapján készít. Ezután az adai Józó Irma kóstolással egybekötött puliszka bemutatót tartott, végül az adai Szaszúr István beszélt a pálinkafőzés tudományáról. A rendezvény moderátora és háziasszonya Világos Karolina volt.

A hagyományőrző rendezvény szombat délután a Közösségi Ház udvarán folytatódott, ahol a szervezők egy régi ételt, a pásztortarhonyát készítették el a látogatóknak, de látványfoglalkozásként volt szappanfőzés a nagyüstben, valamint családi és gyermekprogramokat tartottak. A programon korongozás, hagyományos tésztagyúrás és tökfaragás várta az érdeklődőket, akik kipróbálhatták magukat a népi és ügyességi játékokban is, de a legkisebbeknek volt szalonna- és palacsintasütés is. A délután folyamán kerekasztal-beszélgetést is rendeztek, amelynek témája az volt, hogy a népi kultúra ismeretanyagát hogyan tudja a mai ember a mindennapokban alkalmazni. A beszélgetésen felszólalt: Józó Irma, Kiss Kornélia, Szaszúr István, Boja Patyi Sarolta és Világos Tibor.  

A rendezvény keretében a helyi Tóth Zsóka fotóiból alkalmi fényképkiállítás nyílt, amely a rendezvény elmúlt négy évének emlékezetes pillanatait örökítette meg. Emellett a MOCSE fotópályázatot hirdetett Mohol arcai és pillanatai címmel, amelyre december 20-ig lehet beküldeni a digitális fényképeket alábbi ímélcímekre: tibor.vilagos@gmail.com, moholicsaladegyesület@gmail.com.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szappanfőző bemutatót is tartottak a moholi rendezvényen (Csincsik Zsolt felvétele)