Ahogyan arról már beszámoltunk, a Szenteleky-napok tanácsa által felkért zsűri (Andrić Edit, Sági Varga Kinga, Döme Szabolcs) Hózsa Évának ítélte oda a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjat, Ladányi Istvánnak pedig a Bazsalikom Műfordítói Díjat. A díjakat október 10-én Szivácon, a Szenteleky-emléknapon adták át.
Laudáció Hózsa Éva Szenteleky Kornél Irodalmi Díjához
Hózsa Éva irodalomtanár és irodalomtörténész több évtizedes tudományos és oktatói munkásságával meghatározó szerepet tölt be a vajdasági magyar irodalom kutatásában és közvetítésében. Önálló kötetei mindenekelőtt a vajdasági novella, valamint Kosztolányi Dezső és Csáth Géza életművének szakirodalmát gazdagítják. Első kötete, amely már címében is kifejezetten a novella témakörét jelöli meg, Mándy Iván novelláinak tipológiai és szövegközi értelmezésére vállalkozik. Kutatásai széles területet fognak át: Szenteleky Kornél munkásságától egészen napjaink prózairodalmáig terjednek. Komparatista szemlélete lehetővé teszi, hogy feltárja az egyes művek és műfajok közötti átjárásokat, a regionális jelenségeket pedig az egyetemes magyar irodalom összefüggésrendszerében láttassa.
Hózsa Éva középiskolai, majd egyetemi tanárként – tudományos igényességgel és korszerű módszertani szemlélettel – nemzedékek irodalmi műveltségét formálta. A Mesterségem: irodalomtanár című kötetében így vall a tanári pályáról: „az oktatói hivatás folyamatosan új meglepetéseket, sikerélményeket és buktatókat tartogat az egyén számára. Különösen igaz ez abban a korban, amikor a kultúra és a tudomány átváltozásait az irodalomtanár nap mint nap érzékeli”. Hózsa Éva sikerrel vette ezeket a buktatókat, és több évtizedes oktatói pályája során következetesen megvalósította a könyvében is körvonalazott pedagógiai eszményt. A jó pedagógus nem kész válaszokat kínál, hanem támogat, ösztönöz, párbeszédet kezdeményez, és tanítványait önálló gondolkodásra készteti. Nyitott a változó kultúra, a kortárs szövegek és az új médiumok iránt, miközben élményszerű kapcsolatot teremt a mű és olvasója között. Szakmailag folyamatosan megújul, módszereit pedig a diákok egyéni igényeihez igazítja. A pedagógusi hivatás célját így fogalmazza meg: „A tanári pálya szépségét a következetes szakmai továbblépés esélye mellett a tanítványokkal való őszinte, fiatalos kommunikáció adja meg, legnemesebb célja pedig az, hogy a diák magasabbra lépjen, szárnyalja túl tanárát.”
Hózsa Éva kapcsolata egykori diákjaival nem szűnt meg tanulmányaik befejezésével, sőt még a tanárnő nyugdíjba vonulásával sem: folyamatosan figyelemmel kíséri tanítványai életútját, és reflektál eredményeikre. A novella Vajdaságban című kötetéből a fiatal írók iránti affinitása is kiviláglik, hiszen mint írja: „Sok új kötet juthat el mostanában az olvasóhoz, számos fiatal szerző publikált napjainkban [2009-ről van szó]. Az irodalommal foglalkozó csak annyit mondhat, hogy jó érzés mindebbe kellő érzékenységgel belegabalyodni.”
Az Új Kép folyóirat irodalmi rovatának, valamint a Kód – irodalom – kultúra – régió című tanulmánykötet-sorozat egyik szerkesztőjeként, továbbá számos oktatásmódszertani segédlet, tanári kézikönyv és feladatgyűjtemény szerzőjeként az irodalomtudomány eredményeit nemcsak kiadványokban közvetítette, hanem az oktatási gyakorlatban is kamatoztatta.
Hózsa Éva a Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok szervezője is, továbbá könyvbemutatók és irodalmi estek közreműködője, zsűri- és bírálóbizottságok tagja, valamint számos tehetséggondozó program résztvevője, ezáltal kulturális, oktatási és tudományos életünk aktív alakítója. E sokrétű tevékenységháló: tudományos, pedagógiai és közösségi teljesítményének kivételes ötvözete teszi őt méltóvá a Szenteleky Kornél Irodalmi Díjra.
Laudáció Ladányi István Bazsalikom Műfordítói Díjához
Ladányi István műfordítói pályáját ma elsősorban két önálló fordításkötete szempontjából érdemes szemügyre vennünk. Neven Ušumović A csalogány nyelve című, 2021-ben megjelent elbeszéléskötetének és Robert Perišić Hajó Isszára című, 2025-ben napvilágot látott regényének fordítása annak a közel négy évtizedes, következetes figyelemnek az eredményei, amellyel Ladányi István a délszláv irodalmak, mindenekelőtt a szerb és a horvát irodalom felé fordul.
Érdeklődésének korai nyomai már az 1980-as évek második felében tetten érhetőek. A Híd 1986-ban Mai horvát költők címmel közölte műfordítás-válogatását, majd 1988-ban ugyanott Mai szerb költők verseit szólaltatta meg magyarul. A két összeállítás olyan kortárs költészeti látómezőt nyitott meg, amely földrajzilag és kulturálisan közelinek mondható, magyar nyelven mégsem vált magától értetődően hozzáférhetővé. A fordításblokkok egyúttal magát a Hidat is jellemző szemléletet is közvetítettek: annak felismerését, hogy a térség irodalmai nem egymás mellett, hanem egymást értelmezve olvashatók. Ez az érdeklődés fontos antológiákban folytatódott: A melankólia krónikája – Posztmodern horvát költők című 2003-as válogatásban, valamint az És a Dráva csak folyt – Szlavóniai horvát rövidprózák című, 2005-ben megjelent kötetben.
Ladányi István vers- és prózafordításai a Híd mellett többek között az Új Symposion, az Ex Symposion, a Tiszatáj, a Jelenkor, a Kalligram és az Új Forrás oldalain, valamint a zEtna online felületén jelentek meg. Fordította Vojislav Radojković, Zvonko Karanović, Viktor Žmegač, Antun Šoljan, Oto Horvat, Laslo Blašković, Milorad Pavić, Svetislav Basara és Judita Šalgo műveit – és ezt a névsort még hosszan folytathatnánk. Különböző nemzedékekhez, műfajokhoz és poétikai hagyományokhoz tartozó szerzőket közvetített, miközben fordításaiban nem valamilyen egynemű „délszláv irodalom” képét alakította ki, hanem éppen annak belső sokféleségét tette érzékelhetővé.
Vers- és prózafordításai mellett esszé- és tanulmányfordításai is számottevőek. E munkásságának egyik korai példája Sava Babić műfordításról szóló esszéjének 1991-es átültetése, amely Fordítani – okvetlenül; változtatni – szabad-e? címmel, Kávai M. néven jelent meg a Hídban. Már maga a cím is pontosan hangsúlyozza a műfordítás egyik alapvető dilemmáját: miként őrizhető meg az eredeti szöveg sajátossága úgy, hogy a mű a célnyelvben ne pusztán az eredeti lenyomataként, hanem eleven irodalomként legyen jelen. Ladányi István fordítói gyakorlatát éppen e kétféle felelősség egyensúlya jellemzi.
Irodalom- és művelődéstörténeti szövegek magyarra ültetésével ugyancsak fontos közvetítői munkát végzett. Részt vett a Fiume és a magyar kultúra, valamint a Kortárs horvát irodalom – Költészet és rövidtörténet 1968-tól napjainkig című kötetek fordításában. Tevékenysége a szerb és a horvát nyelvű irodalom értelmezésére is kiterjedt, amiről az Eresszai észrevételek is tanúskodnak.
Műfordítói munkája szorosan összefügg költői, irodalomtörténészi és oktatói tevékenységével. Ladányi István a veszprémi Pannon Egyetem oktatója, számos tanulmány és tanulmánykötet szerzője. Kiemelkedő jelentőségű a Megújuló befejezetlenség – Az Új Symposion folyóirat arculata, szerkesztési gyakorlatai és műfajai című monográfiája is 2023-ból. A kötet nemcsak egy meghatározó folyóirat történetét és működésmódját vizsgálja, hanem külön fejezetben tárgyalja annak délszláv kapcsolatait is.
A hosszú és sokrétű pálya a két önálló fordításkötet révén különös jelentőséget kap. A csalogány nyelve és a Hajó Isszára mögött ott állnak a korai versfordítások, a folyóiratközlések, az antológiák, a tanulmányfordítások és az évtizedeken át formálódó irodalomtörténészi tudás. A két kötet egyúttal a fordítói figyelem két meghatározó tulajdonságát is megmutatja: a másik irodalom saját hangjának pontos felismerését és azt a nyelvi arányérzéket, amely ezt a hangot magyarul is hitelessé teszi. A Bazsalikom Műfordító Díjjal ezt a kivételesen következetes közvetítői munkát ismerjük el.
A bírálóbizottság
Ladányi István / Fotó: Paraczky László
Nyitókép: Hózsa Éva / Fotó: Paraczky László



