„Látod fiam, az az öregember minden délután beül ide a kertbe. Rendel egy pohár pálinkát meg egy korsó sört, elszív négy-öt cigarettát.
Kilátó
Plébános úr, plébános úr, hát nem az volt Ádám meg Éva legnagyobb bűne, hogy almát ettek? Igen, tudom, hogy almát enni nem bűn, de ők arról a fáról ettek, amit a kígyó megmutatott nekik, az volt-e a bűnük?
Élő gyűjtemények. A konferencia címe és célja a múltból merít és előre tekint.
A morzsaparti szó rendszerint olyan társas összejövetelt nevez meg, amelyet valamely ünnepség. fontos esemény után, általában másnapján tartanak a maradékokból.
4. rész
Az otthon, mint menedék
A Kalangya 1936.
Anyámtól sosem kérdeztem, hiszen annyi fontosabb megbeszélni és értelmezni való volt mindabban, ami azokban a hetekben történt. Most viszont az interneten rákerestem: október 23-a – az a bizonyos, egyetlen és örök –, amikor a Bakony-erdő melletti kis bányászfaluból anyámmal és nagyapámmal Budapestre utaztunk, keddi napra esett.

