Újabban gyakran találkozhatunk a permakultúra szóval: A permakultúrát sokszor tévesen bizonyos technikákkal azonosítják. – Fazekas Emília ápolónő sajátos, úgynevezett permakultúrát kíván kialakítani.
Kilátó
Az idei Múzeumok éjszakája óta látogatható a szegedi Móra Ferenc Múzeum legújabb tárlata, amelyet az előzetes bejelentések alapján nagy várakozás előzött meg, hiszen a világ egyik legismertebb képz...
A nyárutó már csak ilyen: konokul a közelgő változással szembesít bennünket. Különös ereje van ilyenkor a természetnek, melynek pillanatnyi állapotaiban hajlamosak vagyunk minduntalan jeleket látni.
„ez az én bolygóm
ezt én rontottam el a magam számára
olyanra rontottam amilyen nekem megfelel
(Sziveri János: Szelídítés)
Porond él víz fölött.**
Öt lépés homok.
Ady Társaság (1923–1925) – 1923 márciusában alakult meg Nagybecskereken. Az alakuló közgyűlésen tartott beszédében dr.
Épp lehúzta a redőnyt, hogy a gyorsan felröppenő tűznyilak az égből, amit persze napsugárnak is lehetne mondani, ne érje az ablaküveget és a mögötte megbúvó szobát. A másik szobán csálén lógott a reluxa, azt majd jövő hónapban megcsináltatja, addig egy pokrócot rak belülre.

