Mostanában sokat gondolkodom azon, hogyan változik az anyasághoz való hozzáállásunk a közösségi média korában. Régen, amikor gyerek voltam, a mese egyszerű dolog volt: este anyukám mellém ült, előv...
Vélemény
Tudományos tény: ha leghétköznapibb dolgot is végzünk éppen, pl. bevásárolunk, de közben ott van velünk egy barát, boldogabbak vagyunk.
Amikor 1876 májusában a péterváradi szőlőkben megjelent a kártékony, szőlőpusztító bogár (Lethrus cephalotes), népiesen a csajkó, Las-Torres János azonnal javaslattal állt elő a Borászati Lapokban, miként lehetne e szőlőket károsító rovart hatékony módon irtani. Ő kétféle védekezési módszert javasolt a rovarok ellen, amelyek a szőlő fiatal hajtásait rágják és gyengítik a növényt: az egyik a hígított kénsavval való öntözése, a másik pedig, hogy a szőlőt kora tavasszal kell megmetszeni, majd még egy ideig földdel betakarni.
1941. október 20-án fényes ünnepség keretében avatták fel Óbecsén a hősök emlékművét, rajta az országzászlóval. Az ünnepségen jelen volt dr. Deák Leó vármegyei főispán, az alispán, továbbá az orszá...
A múlt heti hideg időjárás után a napokban valamelyest javult a helyzet. Atata szerint még csak eztán jön a vénasszonyok nyara!
Szerbiának nem sikerült elkerülnie a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen bevezetett szankciókat. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma többszöri halasztás után a múlt csütörtökön, kora reg...