Szombaton, december 23-án 19 órai kezdettel kilencedik alkalommal tartják meg az Örökségünk – A Vajdasági Nagyzenekar koncertje elnevezésű rendezvényt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, amely a Vajdaságban működő népzenekarok munkásságát hivatott bemutatni a nagyérdeműnek évről évre. Az idén nyolc zenekar lép színpadra.
Óbecse
Óbecse község területén 31.442 polgárt tartanak nyilván a választói névjegyzékben. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint a december 17-én megtartott parlamenti választásokon 18.3...
1898. december 19-én Bács-Bodrog vármegye törvényhatósága szabályzatban döntött a községi népkönyvtár felállításáról Óbecsén – ebből az alkalomból az intézmény dísztermében pénteken este megünnepel...
Az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezésében az idén kilencedik alkalommal tartották meg a Betlehemezők találkozóját Óbecsén. A nagy érdeklődés miatt ebben az évben szűkösnek bizonyult a T...
Óbecsén a Than Emlékházban tartott pályázati ismertetőt a Prosperitati Alapítvány szerdán este. Az érdeklődők megtudhatták, hogy milyen kiírásokon lehet részt venni jelenleg az Alapítványnál, de ar...
Az Óbecsei Gyermekbarátok Egyesülete az idén is megszervezte a Legyél te is valaki Télapója! elnevezésű adománygyűjtő akcióját, amelynek köszönhetően a napokban ajándékcsomagot kapnak a mélyszegény...

