2024. október 10., csütörtök

Megváltozik a középiskolások utaztatási támogatása

A következő tanévtől kezdve a teljes összeget kifizeti az óbecsei önkormányzat

Az idén szeptemberben megváltozik a középiskolás diákok utaztatási támogatása Óbecsén. Míg korábban a község részben finanszírozta a helyi középiskolások utazási költségeit, az önkormányzat a következő tanévtől kezdve vállalja a teljes összeg kifizetését. Nem csupán azoknak a tanulóknak a kiadásait fedezik, akik a községbeli településekről utaznak be Óbecsére, de azokét is, akik más községekben tanulnak. 
– Azok a diákok, akik Óbecse község területén élnek és olyan középiskolákba iratkoznak, amelyek nincsenek a községünk területén, azokat a diákokat is teljes mértékben támogatja az önkormányzat. Például egészségügyi középiskola Óbecse község területén nincs, és miért ne támogatnánk azokat a fiatalokat, akik ezt a hivatást választják? – közölte Tóth Ferenc, az óbecsei önkormányzat demográfiai, népesedéspolitikai és szociális ügyekért felelős polgármesteri kabinetjének a tagja.
Tóth Ferenc elmondta, hogy az önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a gyermeket vállaló családok további támogatását is, ezért egy egész programot dolgozott ki erre a célra. A község elsőszülöttjei számára az eddigi húszezer dináros egyszeri juttatás helyett az idei évtől kezdve negyvenezer dináros egyszeri támogatást nyújt. Tavaly szeptember óta minden gyermek számára ingyenes az óvodai ellátás Óbecse község területén, továbbá az idén szeptembertől kezdve minden általános iskolába induló elsősnek a helyi önkormányzat gondoskodik majd a tankönyvekről. A polgármesteri kabinet tagja kiemelte: az egyetemi hallgatóknak az idén is érdemes pályázniuk az ösztöndíjprogramra.
– Évekre visszamenőleg az a gyakorlat, hogy Óbecse polgármestere a 60 egyetemista mellett jóváhagyja az ösztöndíjakat azoknak az egyetemistáknak a részére is, akik eleget tettek a feltételeknek. Ez nagyon fontos. Külön pályázatot írunk ki azoknak az egyetemistáknak a részére, akik mozgássérültek. Nekik is nagy szükségük van erre a támogatásra. Számukra nem olyan szigorúak a követelmények – tette hozzá Tóth Ferenc.
Az óbecsei önkormányzat a költségvetéséből községi szinten mintegy 30 személyi kísérőről gondoskodik azon mozgássérült és fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára, akiknek a mindennapok során segítségre van szükségük.
 

Nyitókép: Kancsár Izabella felvétele