2024. május 8., szerda

Kívánj valamit!

Bekapcsolja a programszervezésbe az olvasókat az óbecsei Népkönyvtár

Elkezdődött az új év, és ezzel együtt az új rendezvények szervezése is, közölte az óbecsei Népkönyvtár. A Kívánj valamit, lehet, hogy meg is valósul! elnevezésű, nemrég közzétett felmérésben az olvasói visszajelzéseket várják az intézmény munkatársai.

– Szeretnénk hallani az Önök kívánságát azzal kapcsolatban, hogy kivel szeretnének az írók és a költők közül találkozni. Leginkább a vajdasági magyar írókkal való találkozásokat szeretnénk előnyben részesíteni, de javasolhatnak magyarországi szerzőket is. Ha a lehetőségeink megengedik, igyekezni fogunk a kívánságokat teljesíteni – olvasható az intézmény által közzétett Facebook-bejegyzésben. A rendezvényszervezéssel kapcsolatos ötleteiket az olvasók beírhatják a bejegyzés alá, vagy elküldhetik a maticna.becej@gmail.com e-mail-címre is.

Bár a kiírás egész évben érvényes lesz, a február 10-éig beküldött javaslatokat az első félévre vonatkozó program tervezése és összeállítása során veszik figyelembe. A legtöbb szavazatot kapott szerzők közül válogatnak majd a könyvtár munkatársai, azzal a feltétellel, hogy olyan személyekről vagy szerzők csoportjairól van szó, akiknek művei elismertek, figyelemre méltóak, és kreativitásuk hatással van a tágabb közösségre. A felhívás a péterrévei, a bácsföldvári és radičevići fiókkönyvtárakra is vonatkozik.

Az óbecsei Népkönyvtár tavaly decemberben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. Az intézményben az elmúlt években számos kulturális programot szerveztek: az író-olvasó találkozók mellett irodalmi és zenés esteket, könyvbemutatókat, szavaló- és mesemondó versenyeket, kreatív műhelymunkákat is tartottak. A könyvtár munkatársai azt ígérik, hogy az idei év során is számos programmal kedveskednek majd nemcsak az olvasók, hanem minden érdeklődő számára, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

Nyitókép: Az idén is számos programmal várja az érdeklődőket az óbecsei Népkönyvtár (Kancsár Izabella felvétele)