2024. május 9., csütörtök

Az óbecseiek sem élhetnek muzsikaszó nélkül

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Zsúfolásig megtelt pénteken este az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme, ahol a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című élőzenés vígjátékát adta elő.

– Sajnos az óbecsei Városi Színházban nagyon kevés vagy egyáltalán nincs is magyar nyelvű színdarab, ezért a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben szervezünk magyar nyelvű színházi előadásokat, és mint látszik, erre is óriási igény van. A magyar kultúra napja alkalmából A hentes című előadásunkon nem volt elég ülőhely, úgy kellett hoznunk még székeket. A Szabadkai Népszínház előadására az első napon eladtunk 170 belépőjegyet, és már tíz napja nem lehet belépőt kapni. Már pótsorokat és pótszékeket is betettünk, mintegy 350-en voltak kíváncsiak a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásra. Február 17-én a Valahol Európában című musicallel a Palicsi Színjátszó Grund színészei lesznek a vendégeink. Belépőjegyek 250 dináros áron a kultúrkör irodájában válthatók, illetve a 021/69-10-556-os jegyezhetők előre munkanapokon 8 és 13 óra között – mondta Ricz Róbert, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöke.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

Folyik a bor, és teli torokból énekelnek az urak, három napja tart a névnapi mulatság. Ezt már nem tűri tovább a ház asszonya és faképnél hagyja az urát, aki aztán fondorlatos módon visszakönyörgi magát. Egy vidám, farsangi szerelmi történet, az elszegényedett vidéki nemesek, a dzsentrik letűnt világából, a párkapcsolatok örök problémáiról, kiváló színpadi muzsikával és harsogó színészi játékkal. A muzsika nem állhat le: a darab első felvonásának végén a kocsmába vonul a társaság, és ebben az esetben a nézők is követhetik a nótázgató urakat. Móricz Zsigmond 1916-ban írta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét, amelynek alapötletét személyes élményeiből, egy féktelen farsangi bálból és felesége rokonaiból merítette. Az előadást 42 éve már játszotta a Szabadkai Népszínház. A színpadi játék teljesen magával ragadta a közönséget Óbecsén is.

– Nem először láttam az előadást, szinte már törzsvendégnek számítok a színházban, hiszen családtagjaim is társulattagok. Felettébb boldogsággal tölt el, hogy Óbecsére látogatott a Szabadkai Népszínház ezzel a szórakoztató, zenés darabbal. Biztos vagyok benne, hogy minden jelenlévő önfeledt, vidám pillanatokkal tér haza, a mindennapi problémákat és gondokat pedig egy kicsit félre tudta tenni és felhőtlenül mulatott – mondta az óbecsei Magyar Réka.

– Bebizonyosodott, hogy az óbecsei polgárok szép számban érdeklődnek a színház iránt, nem is véletlenül. Szórakoztató, ugyanakkor magas színvonalú előadásban volt részünk. Visszatekintés a régmúlt időkbe, szokások, néphagyomány, mulatság, muzsikaszó, szerelem, tisztelet, humor, etikett, tehát minden belefért az előadásba. Külön örömet okozott mindenkinek, hogy még az elődás közötti szünet sem múlt el muzsikaszó nélkül – közölte az óbecsei Gulyás Bognár Renáta.

A helyiek mellett a környező településekről is érkeztek nézők.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

– A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásait már legalább 15 éve rendszeresen követem. Rengeteg színdarabot láttam a társulat előadásában, jobbnál jobbakat. Mi a törökbecsei Népkönyvtárban is már jópárszor vendégül láttuk őket. Nagyon szeretem ezt a fantasztikus csapatot. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás Móricz Zsigmond élettel teli karaktereit hozza el a színpadra. Már egyszer megnéztem ezt a darabot Tordán, és úgy döntöttem,hogy Óbecsére is eljövök. Itt is szintén teltház volt. Ebből is látszik, hogy az embereknek szükségük van a feltöltődésre, arra, hogy eljárjanak ilyen estékre. Örömteli pillanatokat adott nekem ez az előadás, egy szórakoztató utazás az érzelmek világába. Csak gratulálni tudok a színészeknek, a zenészeknek. És persze nagy köszönet a Petőfi kultúrkörnek, hogy ilyen színvonalas műsorokkal kedveskednek nekünk – mondta a törökbecsei Drapos Ildikó.

A közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta meg a társulatot.

Nyitókép: Fotó: Kancsár Izabella