Jó reggelt

Valamikor június végén az udvarunkban üldögélve arra lettem figyelmes, hogy egy feketerigó és egy gerle veszekszik a fűben. A madarak a viadal végén felröppentek, és egyikük a kerítésre, másikuk a diófára szállt.

Az újvidékiekben lassan leülepednek a múlt héten lezajlott EXIT zenei fesztivál során felgyülemlett érzelmek. Akik részt vettek a koncerteken, azoknak az átélt élmények örökre megmaradnak az emlékeik között, akik pedig közvetve voltak érintettek, megkönnyebbültek.

Összeült a lakóépületi kupaktanács, és meghozta jogerős döntését: A takarítónőnek távoznia kell! A megindoklás egyértelmű: nem végezte munkáját az elvárások szerint.

Vannak reggelek, amikor úgy ébredünk, mintha semmi sem változott volna. A megszokott zajok, a sietős mozdulatok, a fejünkben zakatoló teendők újra és újra elindítanak egy végtelennek tűnő kört – a mindennapok mókuskerekét.

A minap döbbentem rá, mit is jelent számomra az íz és az illat. Ez a két láthatatlan és megfoghatatlan dolog emlékek hordozói, legboldogabb pillanatok előcsalogatói.

Vajon ki hány hot dogot tud elfogyasztani egyszerre, vetődött fel bennem a minap a kérdés, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve spontán közvélemény-kutatást végeztem az ismerőseim körében, akik közül a legtöbben látatlanban egyet, kettőt, esetleg hármat vállaltak volna, míg a legbátrabb válaszadó ötöt mondott, igaz, némi bizonytalansággal a hangjában, ám mivel ellenőrizni nem volt lehetőségem, feltételesen elfogadtam a válaszát. Nem mindenki rendelkezik azonban ilyen szerény étvággyal, hiszen a hot dog evés idei bajnoka állítólag tíz perc a...