Három kutyát sétáltat külön pórázon Újvidék tágabb központjában a hölgy. Frissen festett vörös haj, sportos kosztüm, mandzsettás, kilógó, fehér ingujj, divatos sportcipő. Vállán pici, öltözékéhez illő táska. Verőfényes téli délután van, a kutyák szükségleteiket végzik a járda mellett. A hölgy, kedvencei minden egyes megkönnyebbülése után zacskót húz a kezére, összeszedi amit az ebek maguk után hagytak. Az egyik, a dolga végeztével az elszáradt fűbe dörgöli fenekét. A gazdi rászól: Fujjj, nem szabad! Ő maga hajol oda és megtörli a kutya popóját. A másik is elvégzi a dolgát, a harmadik meg már teli erővel viháncol, türelmetlen, szabadulna vagy haladna tovább. A kutyák mozgolódnak, az egyik erre, a másik arra. Körüljárják gazdasszonyukat, lába köré tekerik a pórázt, hogy szegény már szinte mozdulni se tud. A bal kezében a zacskó az imént említett tartalommal, a jobbon pedig amivel gyűjtöget. A kutyák izgágák, a hölgy idegessé válik, hogy is bogozza ki magát a fogságból...
Retiküljében megszólal a mobiltelefon.
Leányos zavarában utánanyúl, kikapja.
Csak azután veszi észre, hogy még mindig kezén a zacskó.
