A Magyar Szó helyi lapkihordójaként a vasárnap kivételével minden kora reggel, vagy éppen hajnalban, amikor a többség még alszik, körbe biciklizem a kisvárost és beteszem az újságot a postaládába, a kapunyílásba. A becslésem szerint ez naponta csaknem húsz kilométeres bicikli utat jelent. A kerékpározás sokszor megterhelő, de nemcsak a megtett kilométerek és az állandó megállás, majd újraindulás miatt, hanem a naponta jelentkező kisebb-nagyobb kihívások miatt is. A kora reggeli biciklizéshez nemcsak jó kondíció kell, hanem olykor nem árt egy kis bátorság, némi találékonyság és egy nagy adag elővigyázatosság is. A sötétségtől nem félek, de a sötétben ólálkodó és falkába verődő, majd az emberre váratlanul rárontó, az utcára kiszökött kóbor kutyák „kezelésében” már szükségem van a bátorságra, illetve egyéb segédeszközre is. Az utóbbi időben az újságok mellé egy husángot is csomagolok, amit már többször kénytelen voltam használni. A leleményesség sem elhanyagolható faktor, különösen, ha valami meghibásodik a kerékpáron. Ez pedig rendszeresen megtörténik, és általában az otthontól legtávolabbi helyen szokott bekövetkezni. Ezért ha nem akarok hazáig gyalogolni, akkor útközben kénytelen vagyok rögtönözni. Így „javítottam” már széthasadó külső gumi, szakadt láncot, feltáguló pedálszárat, törött sárhányót stb. A biciklizés közben azonban legfontosabb szempont az elővigyázatosság a közúti közlekedés során. Különösen hajnalban, amikor a munkások rohannak a gyárakba, sokszor figyelmen kívül hagyva a közlekedési szabályokat is. Száguldoznak az autósok, a kamion- és a buszsofőrök, a motorosok, de még a biciklisek is. Ilyenkor résen kell lenni, ha az ember el akarja kerülni, hogy elgázolják, lelökjék a bicikliről vagy leszorítsák az útról. Erre ugyanis hetente többször is adódik „alkalom”.
