Újvidékre érkeztek a kerékpározó egyetemisták, akik Az alkotmány őrzői elnevezésű akció keretében járják Szerbiát a rendkívüli parlamenti választások kampányában.
A kerékpárosok kedden reggel Zomborból indultak útnak, a túra hatodik napján, és egyikük elmondása szerint ma 116 kilométert tettek meg. Újvidéken tűzijátékkal, fáklyákkal és pirotechnikai eszközökkel üdvözölték őket.
A csoporttal tartott Ilija Srdanović, az Újvidéki Orvostudományi Kar professzora is, aki a hallgatói lista első helyén szerepel. Az egybegyűltekhez szólva azt mondta, rajtuk áll, hogy befejezzék azt, amit a fiataloktól feladatként kaptak.
– A gyerekek már sok mindent kimondtak és sok mindent megtettek. Rajtunk a sor, hogy befejezzük azt, amit feladatként kaptunk tőlük: jobbá és szabaddá tegyük Szerbiát, olyan országgá, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Olyan országgá tesszük, ahol működik az igazságszolgáltatás és működnek az intézmények – mondta Srdanović.
A Természettudományi-Matematikai Kar előtt este nagyszámú polgár gyűlt össze, a helyszínen színpadot és konyhát is felállítottak. A kerékpárosok a rakpartról érkeztek a kampuszra, ahol beszédek is elhangoztak.
Az alkotmány őrzői túra két csapatra oszlik. Az Újvidékre érkező csoport Vajdaságon és Kelet-Szerbián halad át: eddig Versecet, Nagybecskereket, Nagykikindát, Szabadkát és Zombort érintették. Kragujevacig még három állomásuk maradt: Šabac, Loznica és Lazarevac.
A másik csoport Dél-Szerbián keresztül halad. Belgrádból indulva eddig Valjevón, Gornji Milanovacon és Užicén haladtak át, a további állomások között Niš, Leskovac, Vranje és Jagodina szerepel. A két útvonal résztvevői a tervek szerint szeptember 26-án találkoznak Kragujevacon.
Mint ismeretes, a kerékpártúra szeptember 17-én indult Belgrádból az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek kampányának részeként; a hallgatók az alkotmány példányait viszik magukkal, közlésük szerint azt az üzenetet szeretnék eljuttatni a polgárokhoz, hogy az alkotmánynak mindenkire és mindenhol egyformán kell vonatkoznia.
Loading Instagram...
Nyitókép: 021



