– A vajdasági magyar emberekkel közösen határoztuk meg a programunkat, és együtt igyekszünk megoldani a problémákat – hangsúlyozta tegnap dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a párt köztársasági parlamenti választási listájának vezetője a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című reggeli műsorában.
A pártvezető kifejtette, a kampány során minden magyarlakta vajdasági településre el kívánnak jutni, hogy személyesen hallgassák meg a helyiek gondjait, mint a Majdányon és Rábén lévő orvos- és bolthiány. Kiemelte, a VMSZ tizenkét pontos választási programja a hagyományos közösségi ügyek mellett a huszonegyedik századi kihívásokra, így a digitalizációra, a zöldpolitikára és a gazdaságfejlesztésre is korszerű válaszokat ad. Az elnök sikeres bemelegítésnek nevezte, hogy az induláshoz szükséges támogatói aláírások számát egyetlen nap alatt majdnem megduplázták.
A politikus rámutatott, a jelöltlista összeállításakor a régiók széles körű képviseletére is törekedtek, a névsor pedig fiatalodott: az első tíz induló átlagéletkora negyvenhárom és fél év.
Szóba került, hogy 12 év után ismét a szabadkai Népkörben tart lakossági fórumot a párt, megköszönte Bodrogi Béla elnöknek és az egyesületnek, hogy a rendelkezésükre bocsátották a nagytermet, s kifejtette, szimbóluma ez annak, hogy gondolhat a közösség mást fontos, de részletkérdésnek számító ügyekben, alapkérdésekben az összefogás és a közös gondolkodás lehetnek célravezetőek.
Az újvidéki egyperces néma csenddel és a Ratko Mladić-üggyel kapcsolatos vádakra reagálva leszögezte, a VMSZ semmilyen közösséget nem vállal a jogerősen elítélt háborús bűnössel. – Én azt javaslom minden rádióhallgatónak, döntse el, hogy a neveltetéséből, a vallási meggyőződéséből kifolyólag egy adott helyzetben hogyan járt volna el, ha egy halottnak van egy egyperces néma csend, még ha az háborús bűnös is, kiment volna-e, ülve maradt volna-e. Ezek nagyon-nagyon komoly emberi kérdések, méltánytalan és fölháborító valamiféle politikai elvként megpróbálni eladni az ellenzék részéről. Bárkinek, aki azt állítja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség bármikor a fönnállása alatt vagy akár ma közösséget tud vállalni Ratko Mladićtyal vagy egyetért azzal az emberrel, aki népirtást követett el, és ezért jogerősen elítélték, lelke rajta, de semmi köze nincs az állításoknak a valósághoz – fogalmazott. Apatinban Péter István képviselő ülve maradt, vetette fel a műsorvezető, amire a pártelnök úgy reagált: személyes döntésekről van szó, s mindenki képzelje magát az illetők helyébe.
Elmondta, egy róla készült, mesterséges intelligenciával generált hamis kép miatt jogi lépéseket tett.
A magyar kormánnyal ápolt kapcsolatokról szólva jelezte, a támogatási rendszer folyamatosan működik, voltak már döntések e rendszeren belül, a további lépésekre pedig, mint fogalmazott, a választásokat követően lehet számítani.
A november 8-i magyar nemzeti tanácsi voksolás kapcsán úgy fogalmazott, ott mindenképpen magyarok győznek, ezért a szervezet most elsősorban az október 25-i parlamenti megmérettetésre fókuszál, hogy a közösségnek továbbra is erős hangja lehessen Belgrádban.
Nyitókép: Pannon RTV



