Két rendőrségi akció során több mint 72 kilogramm kábítószert foglaltak le, és négy személyt vettek őrizetbe.
A Belügyminisztérium kábítószer-ellenes szolgálata a határrendészettel és a zombori rendőrséggel együttműködve mintegy 17,5 kilogramm, feltehetően kokaint foglalt le, és letartóztatta az 1969-ben született R. J.-t – közölte Ivica Dačić ügyvezető belügyminiszter.
A gyanúsított tehergépkocsijának fülkéjében a bezdáni határátkelőhelyen két táskát találtak, bennük 16 csomag fehér porral. Emellett 17, a pszichoaktív szerek jegyzékén szereplő tablettát és 2650 eurót is lefoglaltak. R. J.-vel szemben 48 órás őrizetet rendeltek el, majd bűnvádi feljelentéssel előállítják a zombori Felső Ügyészségen. Dačić méltatta az akcióban részt vevő rendőrök szakszerű és lelkiismeretes munkáját, hangsúlyozva, hogy a kábítószer utcáról való kivonása közvetlenül hozzájárul a polgárok, különösen a gyermekek biztonságához.
Egy másik ügyben a belgrádi Felső Ügyészség nyomozást indított Skender K., Unejs U. és Dejan M. ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 20-án Obrenovac területén csaknem 55 kilogramm kannabiszt tartottak maguknál értékesítés céljából.
A gyanúsítottak Mislođinban találkoztak, ahol az ügyészség szerint egyik járműből a másikba helyezték át a kábítószert tartalmazó utazótáskát. A rendőrök egy Škodában 25, összesen 25,008 kilogramm, egy Mercedesben pedig 30, összesen 29,953 kilogramm kannabiszt tartalmazó csomagot találtak. Unejs U.-nál 250 euró és 8850 dinár volt. Az ügyészség mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta.



