Egy minapi sokadik, hosszas és meddő parkolóhely-keresés közben jutott eszembe egy korábbi bizarr álmom. Töredékeire emlékszem csak, de lényege, hogy olyan kütyüre tettem szert, amellyel az autóm gombnyomásra kézitáskánál nem nagyobb és nem nehezebb aktatáskává csomagolja össze magát.
2025. július 4., péntek
Jó reggelt
Negyvenöt éve, a felsőhegyi Sanyi legényt a horvátországi Károlyvárosba (Karlovac) az utászokhoz szólította a behívóparancs. A hatvan bakából tíz volt magyar, köztük D.
Megdöbbenve vette tudomásul, hogy az általa viszonylag gyakran látogatott üzlet biztonsági őre minden ok nélkül ráripakodott, amiért a szokásosnál hosszabban időzött az egyik terméknél, mondván, ha már kibontotta, meg is kell azt vásárolnia, meséli az egyik kedves ismerősöm, aki annyira meglepődött a teljesen megalapozatlan felvetésen, hogy szinte földbe gyökerezett a lába, csak nézett a hatvanas férfire, és hirtelen azt sem tudta eldönteni, hogy felháborodjon, és kikérje magának az efféle viselkedést, elküldve őt melegebb éghajlatra, vagy i...
Lejárt a vezetői engedélyem. Meghosszabbításához ötévente el kell mennem orvosi ellenőrzésre, mivel szemüveges vagyok.
Furcsa az emberi természet, bár ezt javarészt már megszoktam... A minap, mikor kiderült, hogy Mala, a belga juhászkutya és trénere talált rá az Ub környékén eltűnt kétéves Dunja Markovićra, csak úgy sorjáztak a kutyát és gazdáját éltető kommentek a közösségi felületeken, valóságos hősként tekintettek a párosra.
Kávé nélkül el sem tudnám képzelni az életem. Minden reggel pontosan 7:15-kor csörög az ébresztőm, s ilyenkor szánok arra is néhány percet, hogy átfussam a késő esti és a kora reggeli híreket.