Pünkösdvasárnap volt. Habár sokan azt sem tudják, valójában mit jelent ez a vallási ünnep, a legtöbben csak sopánkodnak, hogy Magyarországon munkaszüneti nap, míg nálunk még aznap is dolgozni kell. Így történt ez fatornyos kis falumban is, amikor pünkösdvasárnap déli fél egykor megszólalt a szomszéd fűkaszálója, irgalmatlanul dübörgő zenei kísérettel. Bömbölt a hangszóró, dübörgött, a nagy hangzavarban még a szöveget sem lehetett érteni. Ültem a kanapén a vasárnapi ebéddel a hasamban, és úgy éreztem, mint ha minden zenei basszussal eggyel arrébb sodródtam volna ültömben. Nem értem, hogy a héten egy napot miért nem lehet pihenéssel, nyugalommal tölteni? Hat nap nem elég arra, hogy elvégezzük teendőiket? Ha valaki nem bír magával és az erejével, akkor inkább fusson egyet vagy kapáljon, azt csendben is lehet, így a szomszédai legalább nyugodtan élvezhetnék a vasárnapot.
