Sokszor mondják, hogy a kutya és gazdája között különleges kötelék alakulhat ki, és mi pontosan ezt éltük meg Hérával. Ő nemcsak egy kutya volt, hanem családtag. A kutyák intelligenciáját gyakran dicsérjük, de Héra valóban kivételesen okos volt. Elég volt csupán néhány szó, és máris tudta, hogy mit szeretnénk. Ha szóltunk neki, hogy menjen be a kutyaházba, első szóra engedelmeskedett, és sosem kellett kétszer kérni. Német juhászként erős, sportos és született védelmező volt, egyszerre odaadó, hűséges, kíváncsi és életvidám, igazi főnök természete volt. Számára a család biztonsága állt az első helyen, így minden idegent megugatott, és senkit sem engedett be az udvarba. Ugyanakkor nemcsak fegyelmezett, hanem hihetetlenül szerethető és bújós kutyus is volt. Ezt a kedves és ragaszkodó oldalát persze csak mi láthattuk. Sosem szökött el, hiszen az ő otthona a család volt. Különösen apukámhoz kötődött, szinte minden mozdulatát leste, mintha ő lett volna a világ közepe. Hirtelen ment el, egyik napról a másikra, és ezt a veszteséget még most is nagyon nehéz felfogni. Túl korán történt, és még olyan sok közös évet szerettünk volna vele tölteni. A hiánya hatalmas űrt hagyott maga után, de az emlékek örökké velünk maradnak. Az a mérhetetlen öröm, amikor a kapunál a farkát csóválva fogadott minket, amikor hazaértünk.
