Még hónapokkal ezelőtt beszélgettem egy népszerű utazási iroda vezetőjével arról, hogy mennyire voltak népszerűek a telelések. Nevetve mondta, hogy az már olyan, mint a tavalyi hó, és nemcsak a telelések időszaka, de már a tavaszi kirándulásoké is lassan a régmúlt. Télen már a nyaraláson gondolkodnak az emberek. Sőt, vannak olyanok, akik alig hazaérnek a nyaralásról, már lefoglalják a következő évit. Engem ez annyira meglepett, mert egyébként is az a Pató Pál-féle „ej, ráérünk arra még” álláspontot képviselem, és a halasztgatósok csapatához tartozom, akiket könnyebb lökni, mint hívni, de ez minden képzeletemet felülmúlta, hogy egyesek ennyire előrelátóak és tervezőek. A legnépszerűbb már évek óta a görögországi úti cél, illetve a montenegrói tengerpart is sokak kedvence, ám az megint csak meglepett, hogy sokan választják a Maldív- vagy a Seychelle-szigeteket. Na mármost, ha jobban belegondolok, én is szívesen választanám a fehér homokos strandot, a tükörtiszta, türkizkék vizet, a koktélokat és a ragyogó napsütést egy hétre. Még odáig se jutottam eddig, hogy ebbe belegondoljak, mert tudom, hogy meddig ér a takaróm. És lehet, hogy itt van a kutya elásva. Nem merek nagyot álmodni? Elengedve a fantáziámat, megjelenik előttem a strand, a nyüzsgés, és rá kell jönnöm, hogy nem vagyok irigy azokra, akiknek ez megadatik. Nekem semmi szebb nincs annál, amikor nyílnak a pipacsok, virágoznak a gesztenyefák. Illatos akác- és bodzavirágot szedek, szörpöt készítek belőlük, és nyáron a kertből szedett citromfűvel és mentalevéllel teszek még illatosabbá és aromásabbá. Viszont, ha télen kortyolok bele, felidéződik bennem a nyárelő minden szép pillanata, amit nekem nem a fehér homok, hanem a mi poros utaink és a mi gyönyörű tájunk jelentenek
