Olvasom a minap, hogy Olaszország tengerpartjain ennyibe meg annyiba kerül egy napernyő, hogy a legolcsóbb helyen is öt euró, illetve hogy átlagban egy hét strand, egy napernyővel és két napággyal számolva az olaszoknak 225 euróba kerül. Arról is írnak, hogy több helyen is csökkentették a napernyők számát annak érdekében, hogy kevésbé legyenek zsúfoltak a strandok, vagyis hogy több négyzetméter jusson egy-egy személyre.
Hát milyen jó nekünk itt, a Tisza-parton! Se a strandra való belépésért, se a napernyőkért, se a közelben való parkolásért nem kell fizetnünk. Igaz, nincsenek is olyan kiépített strandjaink és olyan luxus körülményeink, de a szabadstrandok varázsát semmilyen épített és díszített környezettel nem lehet összehasonlítani. Jó, hogy itt még nem szól a zene, hogy nem éri törülköző a törülközőt, hogy nincs meghatározva, hány négyzetmétert bérelünk ki a napernyővel együtt. Itt szabadon leterítünk valamit a homokra vagy a fűre, ingyen napozunk és ingyen hűsítjük magunkat a folyóban. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy hány órára váltottuk ki ezt a két négyzetmétert, ahová lepakoltunk, és azt is megengedhetjük magunknak, hogy a nap folyamán akár többször is visszajöjjünk úszni egyet, ha a kedvünk úgy tartja.
Nem is tudjuk, milyen kincsnek a birtokában vagyunk. Mindig többre és másra vágyunk, pedig a csoda itt van nekünk.
