A város szélén állt egy apró könyvesbolt, amelyet szinte már senki sem látogatott. A kirakat poros volt, a cégtábla félig lekopott, és mindenki azt mondta, hogy az öreg tulajdonosnak már rég be kellett volna zárnia.
De az öreg minden reggel ugyanúgy kinyitotta az ajtót.
Egy esős estén egy fiú menekült be a boltba a zivatar elől. Körbenézett a polcokon, majd megkérdezte:
– Maga miért tart még mindig nyitva? Senki sem jár ide.
Az öreg elmosolyodott.
– Tévedsz. Mindennap jön valaki.
A fiú körbenézett az üres boltban.
– Most például csupán én vagyok itt.
– Pontosan – felelte az öreg.
A fiú zavartan nevetett, majd leemelt egy régi könyvet a polcról. A belsejében egy megsárgult papírt talált. Egy név és egy dátum állt rajta: tíz évvel korábbról.
– Ez micsoda?
Az öreg lassan közelebb lépett.
– Azok neveit írom bele, akiknek szükségük volt erre a helyre. Van, aki egy könyvért jön. Van, aki csendért. Más azért, hogy ne legyen egyedül.
A fiú sokáig hallgatott. Kint dörgött az ég, az eső az ablakot verte.
Aztán halkan megkérdezte:
– És honnan tudja, hogy ki fog belépni?
Az öreg a fiú kezében tartott könyvre nézett.
– Nem tudom. Csak azt, hogy ha bezárnék… akkor egyszer valaki hiába érkezne meg.
