Ha a matematikustól megkérdezik, hogy mi az ő vizsgálódásának tárgya, sokkal nehezebb helyzetben van, mint bárki más.
Üveggolyó
Előbb a folyosón még nagy volt a lárma, ám ahogy megjelenik a tanár úr, szinte elvágják a zsivajt, csönd lesz, a légy zümmögését is hallani lehet.
Alapvetően meghatározza a természettudományok oktatása azt, hogy egy diák érdeklődése megjön, fennmarad vagy éppen elmúlik az adott tantárgy iránt.
Miért idézem most fel ezt a régi példát és elemzését? Mert ugyanilyeneket hallok ma is a rádióban meg a televízióban!
Nem kell mindent augusztus utolsó hetében megvenni.
És ne feledjük el azt sem, hogy a szülőtől tanul sok mindent a gyerek.

